9.rész Egy kínos félreértés

"Ne aggódj, mind egyformák vagyunk, mindenki elrejti a lehetőségeit"(Kat Tun: Signal)

A tegnapi napom, tényleg pocsék volt. Igaz, hogy Sagano San bevallotta, hogy szeret és meg is csókolt, de ezt pont Ryuu előtt tette meg, aki tényleg nagyon tetszik nekem, szóval most két szék közül a padlóra estem. Fogalmam sincs, hogy melyikük lenne számomra az igazi. Ma van Sagano San születésnapja, Akira pedig rendezni akarna neki, egy bulit. Nos nem tudom, ő ennek mennyire fog örülni, de biztos ami biztos, Hayato meg én is besegítünk neki.

- Hayato, biztos jó ötlet ez? Mi van ha Sagano nem is akarja megünnepelni a születésnapját?

- Ugyan már, ez csak egyszer van egy évben, mint a karácsony. Akira különben is azt mondta nekem, hogy ez bevett szokás náluk!
- Remélem neked lesz igazad és nem kerülünk még ennél is nagyobb szószban, mint most vagyunk.
- Tényleg, mi van veled a törpével? Még mindig úgy oda van érted?
- Nem hiszem. Azok után ami tegnap történt, nem hinném, hogy szóba állna velem még egyszer.
- Miért, mit csináltál már megint?
- Hát, tudod Sagano-san tegnap megcsókolt és én hagytam neki, Ryuu viszont ezt meglátta és azt mondta, hogy lemond rólam. - láttam, hogy Hayato szeme kikerekedik, ez pedig nem jelentett jót.
- Mi az, hogy megcsókolt? majd adok én neki, csak találkozzak vele!
- Higgadj le, csak egy csók volt, de nagyon összezavart vele. Már fogalmam sincs kit szeressek!
- Mondjak én valamit? Ha rám hallgatsz inkább azzal a kölyökkel töltöd az időt, Sagano-nak különben sincs szüksége egy kislányra, mint amilyen te vagy!
- Kit nevezel te kicsinek? - háborodtam fel, mire a bátyám elnevette magát. Tudja hol van a gyenge pontom és általában ki is használja. Közben Akira is megérkezett és segített nekünk az utolsó simításokban. Remélem tényleg nem lesz gond abból, hogy Sagano tudta nélkül rendezzük ezt a bulit. Minden esetre szerintem egész jó munkát végeztünk. Miután mindennel elkészültünk, mi is el kezdtünk készülődni. Felvettem egy rózsaszín ruhát és egy hozzá passzoló kardigánt, majd a hajamat is begöndörítettem egy kicsit. Szerencsére sikerült rávennem a bátyámat, hogy vegyen fel valami elegánsat, legalább ma. Lassan megérkeztek Sagano munkatársai és barátai is, szóval már csak az ünnepelt hiányzott. Behúztuk a függönyöket és elbújtunk, hogy meg tudjuk lepni őt. Mikor megérkezett, akkor előbújtunk.
- Meglepetés! - kiabáltuk, Sagano pedig elég unott képet vágott. Úgy látszik tényleg nem akart ünneplést. Végül csak csettintett a nyelvével és Akira felé fordult.
- Tényleg nem tudtad megállni, nem igaz?
- Viccelsz velem? Végre volt ürügyem arra, hogy összecsődítsem a társaságot. Legalább megköszönhetnéd!
- Ez volt az utolsó alkalom! - emelte fel a mutató ujját, majd csatlakozott az őt ünneplő baráti körbe. Igazából mindenki jól szórakozott, engem kivéve. Még a bátyám is jól érezte magát a hullarészeg Akira társaságában. Persze Sagano néha rám mosolygott és megdicsért, hogy milyen csinos vagyok, de ennyi. Már azt gondoltam hazaviszem, mikor valaki hátulról egy szál vörös rózsát tolt az arcomba.
- Hé, ez szúr! - fordultam meg. - Ryuu-kun? - hirtelen fel sem ismertem. Fekete öltöny volt rajta és az addig szőke haját, most feketére festette át. Persze azt nem mondhatnám, hogy nem állt jól neki, épp ellenkezőleg, talán még jobban is mutatott így, mint korábban.
- Nem akarod elvenni? - nyújtotta felém a rózsát, mire bizonytalanul elvettem.
- Mit keresel itt? Nem hiszem, hogy Sagano meghívott.
- Nem is miatta jöttem, hanem miattad! Tudom azt mondtam, hogy nem kereslek többet, de gondolkoztam rajta és úgy döntöttem nem fogok lemondani rólad!
- Ezt meg, hogy érted?
- El fogom érni, hogy egy kicsit is úgy érezz majd ahogyan én!
- Ki mondta, hogy nem érzek úgy? - mélyen a szemébe néztem, amivel sikeresen belé fojtottam a szót. Erre Ryuu elkapta a csuklómat és felszaladtunk a tetőtérre úgy, hogy más ne vegye észre. Mondjuk amilyen állapotban voltak, kétlem, hogy bárki is észrevette volna, hogy nem vagyok ott. Kint már sötét volt és látni lehetett a csillagokat. Kicsit úgy éreztem magam, mint mikor Sagano először csókolt meg, a helyszín ugyanez a terasz volt. - Miért hoztál most ide?
- Azt a kérdést, amit az előbb feltettél nekem, mégis hogy értetted?
- Háááát.... - igyekezetem kitalálni valamit, amivel nem hozhatom magamat kellemetlen helyzetbe.
- Szerinted lehet nálad esélyem? - fogalmam se volt mit válaszoljak. Egy részem azonnal igent akart mondani, de egy másik még habozott egy kicsit. - Nem kell most rögtön válaszolnod, de már nem bírom tovább! - erre magához húzott és egy csókot nyomott a számra. Teljesen elgyengültem, szinte olyan voltam, mint a fagyi ami elolvad a napon és mire észbe kaptam, a kezem már a derekán volt és csak falták az ajkaim az övéit. Azt hiszem itt az idő végre nem csak egy helyben toporogni, mert most már tudom, hogy vele akarok lenni!