2016. szeptember 30., péntek

4.rész Fenyegető kicsapás

"Valami elhomályosítja a gondolataimat, folyton ismétlem a hibámat"(Kamenashi Kazuya: Kizuna)
Yabuki Hayato
Épp a rendőrőrsön várom, hogy végre felvegyék a vallomásomat és elmehessek innen. Hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? Ehhez vissza kell ugornunk, egy kicsit az időben, egészen ma reggelig. Addig ugyanis, minden simán ment. Elindultam a főiskolára,(amit ki nem állhatok, de ha kirúgnak, esélyem sincs tovább tanulni). Gyűlölöm, hogy egész álló nap, csak bent kell gebednem. Szívesen nyomozgatnék, én minden nap, de Sagano kijelentette, hogy erről szó sem lehet. Most, hogy a barátja Akira is velünk kezdett dolgozni, valahogy sokkal felszabadultabb lett. Talán, már nem érzi magát annyira egyedül. Miután sikeresen késtem legalább tíz percet, bevánszorogtam a terembe, majd egy köszönés kíséretében, a leghátsó padhoz sétáltam. Az ugyanis, mindig az én helyem volt, vagyis eddig. Azonban ma a megszokott kis helyemen, egy szőke hajú srác ült és a fülhallgatóján keresztül üvöltette a zenét. Persze a tanár nem hallotta, mert szegény ember kicsit nagyot halló.
- Hé kölyök, sürgősen emeld meg a hátsódat és húzás a helyemről! - kiabáltam neki, de ő mint aki meg sem hallotta volna, még a szemeit is becsukta.
- Bocs, de másik helyet kell keresned, én ugyanis nem szándékozom elülni innen.
- Igazán? Szeretnéd, hogy helyre tegyelek kis haver?
- Csak nyugodtan. Hol és mikor akarod megmutatni, hogy milyen gyenge vagy? - teljesen elborult az agyam és ott helyben bemostam egyet a gyereknek. Egyszerűen nem voltam képes türtőztetni magam. Mai ezt a betegségemmel magyarázza, de kezdem azt hinni, hogy csak szimplán rosszindulatú vagyok és ennek semmi köze a betegségemhez. Persze ezután, már ki lehetett találni mi következett. Hívták az igazgatót, én jól elhordtam őt mindennek és hívták a rendőrséget. Valahogy mindig itt lyukadok ki. Csak egyszer érném meg azt a napot, mikor azért hívnak be a zsaruk, mert valami jót csináltam. Persze erre semmi esélyt sem látok, tekintve, hogy folyton bajba kerülök. Felcsaptam a lábamat az asztalra és úgy vártam a zsarut, aki ki fog engem hallgatni. Azt a szerencsétlen kölyköt is behívják, akit megütöttem. Remélem nem kell találkozzak a béna képével, különben megint lekeverek neki egyet.
- Miért nem csodálkozom, hogy itt látlak! - az ajtó becsapódott mögöttem és Sagano lépett be rajta. Na most aztán tényleg gázban vagyok.
- Tudja milyen vagyok. Egyszer így, egyszer meg úgy, de mindig itt kötök ki.
- Szedd a holmidat sürgősen! Elviszlek téged egy helyre, ott elbeszélgetünk, utána pedig azt mondom kihallgattalak, így rendben vagyunk?
- Persze, tekintve, ha nem lesz a kioktató beszéd hosszú és unalmas - Próbáltam kicsit oldani a feszültséget, de azt kellett észrevennem, hogy ő nem igazán vevő erre.
- Nyomás Hayato! - rám kiabált, én pedig a táskámmal együtt, kiosontam az őrszobából. Remélem nem bukik le, különben miattam még ő is bajba keveredik és azt végképp nem szeretném. Miután sikeresen kiértünk, beültünk a kocsijába és elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy hova akar vinni. Ha valami virágokkal teli rétre, akkor én hányni fogok, az tuti. Amikor elhagytuk, a Tokió táblát, kicsit bepánikoltam.
- Most meg hova a csudába megyünk? - kérdeztem és próbáltam kiugrani a kocsiból. Remek, már megint előjött a halálfélelmem.
- Megmutatom neked, hol éltem mikor annyi idős voltam mint te, hátha megjön az eszed végre! - begyorsított és bő tíz perc múlva elékeztünk Oszakába. Nagyon remélem, hogy Sagano valami villában lakott és azt akarja nekem mondani vele, ha nem tanulok nekem ilyenem sosem lesz. A hely ahová vitt, azonban Oszaka egyik legdélebbi pontja, ahol az ember nem lát mást, csak omladozó házakat, utcákon rohangáló szinte csont sovány gyerekeket, meg a téren mindenfélét árulgató embereket. A rossz érzésem, egyre inkább elfogott. Kiszálltunk a kocsiból, majd Sagano elkapta a csuklómat.
- Nézz csak körül és ha alaposan megfigyeltél mindent, akkor megmutatom én hol éltem a családommal, ameddig nem lett munkám! - én bólintottam egyet, majd a szememmel elkezdtem memorizálni a helyet. Egy szót sem tudtam kinyögni annyira rosszul éreztem magamat. Ezek az emberek, sehol sem jutnak munkához, sőt abban is kételkedem, hogy rendes oktatásban volt részük. bevallom eléggé megsajnáltam őket. Vettem egy mély levegőt, majd Sagano nyomában elindultunk, hogy megnézhessük azt a helyet, ahol a gyerekkorát töltötte. A sok rossz állapotú ház között, volt egy, ami igen csak kitűnt a többi közül. Nagy volt és kívülről egészen szép. Sagano megállt a ház előtt és a házzal szeme fordított engem.
- Látod, a különbséget, e között a ház között és azok között, ahol eddig elhaladtunk?
- Ez a ház rendezett és nem nézz ki úgy, mint ha össze akarna omlani.
- Mi voltunk ezen a környéken a leggazdagabbak, de én árvaházat csináltattam belőle, mikor 20 éves voltam, mint most te. Utána, költöztünk ki Tokióba és egy árva vas nélkül jártuk az egész várost. Sokszor aludtunk az autónkban, mert nem volt pénzünk hogy házat vehessünk. Ezért is tanultam annyira keményen az egyetemen. Folyton ingáznom kellett, Oszaka és Tokió között, de végig csak az járt a fejemben, hogy a családomnak szüksége van arra a házra, különben a nagyapám nem maradt volna életben. Persze a rendőri munkát nem emiatt vállaltam el.
- Mégis, miért mutattad meg ezt nekem? - húztam el a száma, majd végigsimítottam a hajamon.
- Azért, hogy lásd, ha nem vagy hajlandó komolyan venni a dolgokat, akkor te és a húgos is ugyanígy fogtok járni. Nem hagyhatod, hogy Mai mindent megcsináljon helyetted, mert össze fog rokkanni a súly alatt, amit a vállára raktál. 
- Én fogalmam sincs, hogy most mit kellene mondjak. Nem akarok ilyen helyzetbe keveredni, de fogalmad sincs róla, hogy mi nyomja a lelkemet! - ökölbe szorult a kezem, majd beleütöttem gyengén a ház falába.
- Mi lenne, ha elmesélném, nekem mi nyomja a lelkemet és utána pedig te is nekem?
- Nem bánom, de utána vigyél el innen! - Ő bólintott egyet, majd leült a ház elé.
- 23 évesen, 5 évvel ezelőtt, elveszítettem azt a lányt, aki mindennél többet jelentett nekem. Mariko, volt a szerelmem és a legjobb lány barátom. A legrosszabb mégis az volt, hogy nekem végig kellett néznem a halálát és nem tudtam rajta segíteni. A halála után, szorongás érzet tört rám és depressziós lettem. Az apám elcipelt az orvoshoz és ott derült ki, hogy pánikbeteg vagyok. Persze ez ma már csak átmeneti, akkor tör rám, ha valami megrázó élmény ér, vagy valaki felemlegeti a múltbéli dolgokat. Ezért sem akartam beszélni, a középiskolai dolgokról.
- Ez nagyon kemény lehetett, de az én helyzetem teljesen más ennél a hülye lelki traumánál, mert én sosem fogom tudni leküzdeni, ezt a nyamvadt betegséget! - éreztem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomat. Nem mintha, szoktam volna sírni, ez inkább az idegesség miatt volt.
- Ha elmesélnéd és nem fojtanád magadba, akkor talán könnyebb lenne szembenézni vele.
- Skizofrénia. Az a betegség, amiben már 12 éves korom óta szenvedek, az a skizofrénia! - láttam, ahogy Sagano biztató mosolya kezdett elhalványulni, míg az arcára nem fagyott a mosoly. Most először voltam képes bárkinek is elmondani az igazat. Nagyon remélem, hogy most nem fog elrohanni azzal az indokkal, hogy nem érzi jól magát, közben pedig halálra van rémülve.
- Ez teljesen komoly?
- Igen. emiatt vannak a dühkitöréseim. Nem azért ütök meg valakit, mert annyira boldoggá tesz, egyszerűen amiatt az átkozott betegség miatt nincs önkontrollom és nem tudom, mikor kell abbahagyni.
- A húgod tud róla?
- Szerinted mellettem lenne, ha tudná az igazat? Jobb, ha nem tudja, csak még jobban szenvedne. Így is elég volt neki, mikor az anyánk öngyilkosságát, végig kellett néznie.
- Ezt nem tudtam. Ez akkor megváltoztat mindent!
- Nem értelek. Mégis, mit változtatna meg?
- Csak kell egy papír, ami igazolja a betegségedet és akkor nem fogsz bajba kerülni, többet az iskolában. Ezzel tudod, majd igazolni a dühkitöréseidet.
- Te tényleg nem érted? Ha ez kitudódik, akkor mindenki félni fog tőlem és még az eddigieknél is kevesebb barátom lesz, sőt lehetséges, hogy nem is maradnak majd barátaim! Inkább játszom el, a kemény srácot, mint eddig. Te különben sem tudod, milyen egyedül lenni ezzel a nyamvadt betegséggel.
- Nem tudom, de én is keresztülmentem, már valami rosszon és fel tudtam állni belőle. Neked is menni fog Hayato! Csak elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy szembe nézz vele!
- Ugye nem mondod el senkinek sem, amit most hallottál?
- Köztünk marad. Most pedig mennyünk vissza, mert mostanra, van megbeszélve, az áldozatoddal a beszélgetés. Visszamentünk, az autóhoz és elindultunk vissza a Tokiói rendőrségre. Út közben végig azon gondolkodtam, amit Sagano mondott nekem. Lehet, hogy tényleg tisztáznom kellene vele, hogy mi a bajom? Nem hiszem, hogy most lenne elég bátorságom ehhez. Miután visszaértünk, láttam, hogy Mai idegesen toporgott, a rendőrség előtt. Mi kiszálltunk, mai pedig a nyakamba vetette magát.
- Hol voltál? Azt hittem valami bajod esett!
- mai nyugodj meg, csak elvittem a bátyádat kirándulni. Szerencsés vagy, amiért ilyen testvéred van - kicsit elmosolyodtam, majd mindhárman bementünk és vártuk, hogy az idegesítő szöszi gyerek, végre megérkezzen. Mai közben idegesen dülöngélt ide meg oda, én pedig kis híján elszédültem. 10 perc késés után, végül csak megérkezett. Még mindig az iskolában viselt ruhája volt rajta, a haja, pedig az egyik szemét csak nem teljesen eltakarta. A szája fel volt repedve és a pillantásával szinte ölni tudott volna.
- Nos örülök, hogy itt vagy Ryuu Kun igaz? - kérdezte Sagano, mire a gyerek elmosolyodott.
- Nem gondoltam volna, hogy anyám fia egy igazi zsaru. Hát úgy tűnik, véletlenek tényleg nincsenek! - mindhárman összenéztünk, Sagano pedig kis híján rosszul lett.
- Azt akarod mondani, hogy te vagy Abeno Ryuu? Abeno Kyuu fia?
- Igen én vagyok. Azért ha megnézlek téged, látszik, hogy anyám fia vagy és semmi közöd az apámhoz.
- Na most állj le megértetted? - álltam Ryuu elé és készültem megütni, mikor Mai elkapta a kezemet.
- Hayato, ne csinálj még nagyobb őrültséget. Inkább hagyd, hogy Sagano San kikérdezze és véget vethessünk, ennek az egésznek.
- Nincs semmi beszélni valóm vele! Hayato Mai várjatok meg a kocsinál és rögtön indulunk. Te meg jobban teszed, ha nem jössz többet a közelembe! - mondta idegesen Sagano Ryuu - nek, mire a fiú gúnyosan rámosolygott, az állítólagos bátyára. Sagano fogta magát és kisétált az ajtón, hátra sem nézve. Kezdem azt érezni, hogy érzelmileg elérte  határait. Nem lesz könnyű ezeket feldolgozni, de mi ott leszünk, hogy segíthessünk neki.







Megjegyzés:
Ahogyan Hayato is említette, ebben a részben Sagano érzelmileg elérte a határait. Kiderült, hogy Hayato és Sagano, mégis miért olyanok amilyenek, illetve felbukkant, a féltestvér is, aki még bonyodalmakat fog hozni a későbbiekben. Szerintetek, Hayato képes lesz bevallani Mai - nak, hogy mi a baja? És Ryuu milyen problémákat fog okozni, a kedves bátyának?






Információk:
  • Sagano valójában azért nélkülözött, hogy segíthessen az árváknak. Ez azzal, magyarázható, hogy ő eldobta magától az anyja, ezért teljesen átérzi a gyerekek helyzetét.
  • Hayato skizofréniában szenved, ami igazából, elmezavar ami téveszmékkel és dühkitöréssel is jár. Ennek tudható be, hogy agresszív és bárkit képes lenne megütni.
  • Sagano pánikbetegsége, már az előző részben is előjött, mikor megismerte az anyját, de ez csak pár percig tartott.

2016. szeptember 28., szerda

3.rész Egy múltbéli esemény

"Miközben megingok és tétovázok, még mindig hiszek"(Kat Tun: One Drop)
 Sagano Kota
A mai nap akár lehetett volna, egy olyan nap is mint a többi. Amellett viszont nem tudnék elmenni, hogy ma van 7 éve, hogy a példaképem és a barátom Gokuro Hayato egy fenyegetésnek hála önként vetett véget az életemnek. Ez az eset nem csak engem, hanem a barátaimat is megrázta. Mindannyian felnéztünk rá. Kivételesen kivettem egy szabad napot, hogy egyedül lehessek. Szeretnék nyugodtan visszaemlékezni azokra az időkre, mikor még középiskolába jártam és nem kellett szembenézzek az élet igazságtalanságával. Teljesen rendben ment az életem, igaz most sem panaszkodhatok. Már megszoktam, hogy egyedül vagyok a lakásban. Miután mindennel elkészültem elmentem sétálni egyet. A tavaszi most eléggé szeles volt. Persze az idő hogyan is lehetne szép, egy ilyen szomorú napon? Ahogyan jártam az utcákat, eszembe jutottak a régi szép idők. A középiskolában három barátommal együtt uraltuk az iskolát. Tekintve, hogy mi minden rosszban és veszélyesben benne voltunk, hamar az iskola kedvenceivé váltunk. Persze ezek az idők elmúltak, mind a négyen eltávolodtunk egymástól. legalábbis én ezt hittem. Azonban, az egyik fa előtt, egy ismerős alakot pillantottam meg.
- Kusano Akira? - kérdeztem és odasétáltam a velem egyidős sráchoz. Akira és én legjobb barátok voltunk már gyerekkorunk óta.
- Csak nem Sagano Kota? Ember de rég láttalak utoljára! - Miután szokása szerint rám csimpaszkodott és úgy próbált megölelni, mindketten elnevettük magunkat.
- Alig hiszem el, hogy tényleg te vagy az. Mesélj, mi volt Amerikában?
- Szívesen mesélnek, de sajnos teljesen át vagyok fagyva. Nem lehetne, hogy valami meleg helyen beszélgessünk tovább?
- Rendben, akkor menjünk át hozzám. Itt lakok pár utcányira!
- Nocsak, nagyon gazdag lehetsz, ha már saját lakásod van.
- Azt ne mond, hogy te még mindig az apáddal élsz együtt! - nevettem el magam. Akira és az apja, híresek voltak a heves vitáiktól, amibe általában nekem kellett közbeavatkoznom. Ez majdnem minden héten előfordult.
- Eszemben sincs azzal a vénemberrel élni együtt. Mikor kimentem Amerikába vettem magamnak saját lakást itt Japánban is. Egyébként meg valakinek át kellett vennie a családi vállalkozást és hát tudod, hogy mennyire megbízható vagyok.
- Hát persze, azért adtad tovább minden titkomat az egész iskolának. Ezek szerint át vetted, a magánnyomozói irodát apádtól?
- Igen. Igaz nem volt túl sok kedvem, de nem jöttek össze a dolgok Amerikában és végül, megint itt kötöttem ki melletted.
- Azt hiszem, nekem se ártott volna egy magánnyomozó. Talán akkor Mariko még élne!
- Kota, ne emészd már magadat. Ez az eset évekkel ezelőtt volt. Te nem tudtad, mire készülnek szóval ne hibáztasd magadat - én csalódottan bólintottam egyet, majd végre megérkeztünk a lakáshoz. Mindketten bementünk, majd elvonultam a konyhába, hogy kávét főzhessek.
- Egyébként, mi van a szerelmi életeddel? - kiabáltam ki a konyhából.
- Nem áll túl jól a szénám. A középiskola óta, nem volt komolyabb kapcsolatom. Vagyis azóta, amióta magadba bolondítottad Nagisat.
- Na állj! Ő volt az aki bolondult értem. Nekem végig Mariko volt az egyetlen lány, akivel jártam - miután kész lett a kávé, visszamentem Akira - hoz és a kezébe nyomtam a bögre gőzölgő italt.
- Egyébként még most is alig hiszem el, hogy 7 éve annak, hogy Gokuro Senpai meghalt. Valahogy még mindig olyan hihetetlennek tűnik az egész.
- Igen tényleg. Szerinted nem furcsa, hogy pont ezen a napon találkoztunk újra?
- Most hogy így mondod, tényleg eléggé különös. A lényeg viszont az, hogy újra élvezheted a legjobb haverod társaságát. Ugye mond, hogy nem vársz senkit sem. Mond, hogy nem csaltál meg senkivel? - suttogta a fülembe, mire nekem ismét nevetnem kellett. Akira mindig is határozottan kijelentette, hogy csak egyetlen legjobb barátom lehet és az pedig ő. Való igaz, nem volt túl sok időm barátkozni a munka miatt, szóval megőrizhette a pozícióját.
- Baka! Mégis, hogy juthatott ilyen az eszedbe. A drága Kusano Akirat senkiért sem cserélném le.
- Na ez a beszéd. egyébként szívesen megmutatnám hol lakok, de a helyzet az, hogy jelen pillanatban bogártalanítás folyik ott, ezért kénytelen leszel néhány napra befogadni engem.
- Ha megígéred, hogy nem lesz három nap múlva az egész ház olyan, mint egy kocsma!
- Jaj, tudod, hogy nem is szoktam annyit inni!
- A legutóbbi találkozásunkkor is ezt mondtad, utána pedig négykézláb vonszoltad haza magadat, a hátadon az egyik akkori díszpintyeddel.
- Lehet, néha kicsit túlzásba vittem, de már felnőttem és nem csinálok ilyeneket. Most inkább mesélj. Hallottam, hogy te vagy a legjobb rendőr, egész Japánban.
- Azért ez túlzás, bár lehet, hogy igazad van. Kár, hogy ezért még nem jár több fizetés.
- Erre vannak a gazdag rokonok! Ők fizetik a lakásodat, meg az egyéb költségeidet - Akira kétségtelenül imádott beszélni magáról, ami néha idegesítő, máskor viszont egész érdekes is tudott lenni. Már fél órája beszélgettünk, mikor csöngettek. Én fogtam magam és kinyitottam az ajtót. Nem kis meglepetésemre, a Yabuki testvérek álltak a küszöböm előtt.
- Sagano San jól érzi magát? Ma még nem bízott meg minket semmilyen feladattal! - Mai kérdőn a szemembe nézett. Azt hiszem elfelejtettem tájékoztatni őket arról, hogy ma nem lesz semmiféle nyomozás.
- Gyertek be és elmondok mindent. Ők bementek, Akira pedig egyből kiszúrta őket.
- Nahát Kota! Csak nem a barátnőd? Nem gondoltam volna, hogy a fiatalabb lányokra buksz. Milyen helyes kislány és még a gardedámját is elhozta magával! Mond csak, hogy fogsz így csókolózni vele, ha ez a kölyök folyton a nyakadba liheg?
- Mai nem a barátnőm! Hayato és ő, segítenek nekem a nyomozásban.
- Akkor megtarthatjuk a kislányt? Annyira aranyos! Bárcsak egy pár évvel fiatalabb lehetnék, tutira bepróbálkoznék nálad! - Mai elég kényelmetlenül érezte magát, ahogyan Akira próbált flörtölni vele.
- Sagano San, ki ez az idióta és mit keres a házadban?
- Ez az idióta, Kusano Akira a gyerekkori legjobb barátom és néhány napig itt fog lakni velem egy házban.
- Akira San, akkor maga már régóta ismeri Sagano Snat igaz? - kérdezte Hayato és elmosolyodott. Most fog jönni az a rész, amikor a kölykök elkezdenek kérdezősködni, ő meg továbbra sem fogja abbahagyni a beszédet.
- Ez csak természetes, de hagyjuk már a formalitást, hiszen csak 8 évvel vagyok idősebb nálad. Hívj csak Akira - nak, ahogyan mindenki más.
- Rendben van. Akkor Akira mesélnél nekünk arról, hogy milyen volt Sagano San gyerekkora?
- Szabad? - nézett rám csillogó szemekkel Akira, én pedig sóhajtva bólogattam.
- Inkább én elmesélem a dolgokat! - ültem le melléjük.
- Fenébe, pedig, már annyira rákészültem! - Akira duzzogva karba tette a kezét, én pedig elmosolyodtam.
- Oszakába jártunk, egy privát középiskolába. Az épület, jó ha volt vagy száz éves. Az órákat külön épületben tartották meg, mert féltek, hogy ránk omlik az épület. Akira, Mariko Chan, Nagisa Chan, meg én alkottunk egy bandát. Szinte mindenhová együtt jártunk: Együtt mentünk vásárolni, mindig valaki másnál tanultunk, együtt jártunk az iskolába, vagyis minden szabad percünket együtt töltöttük. Az iskolában csak úgy ismertek minket, mint a bajos négyes. Folyton benne voltunk, valami balhéban és hiába voltunk mind a négyen, kitűnő tanulók, a magatartásunkkal mindig voltak problémák.
- Kota volt a főkolompos, ő húzott bele minket a rosszba!- suttogta Akira, én viszont tökéletesen hallottam.
- Ne szólj közbe! Négyünknek, volt egy közös barátunk Gokuro Hayato, aki már nem volt az iskola tanulója, de ennek ellenére mindig visszajárt, amikor csak tudott. Egyfajta mentorunk volt. Amikor befejeztük az iskolát, mi négyen akkor is tartottuk a kapcsolatot. Noha mindannyian más egyetemre kezdtünk járni, a kapcsolatunk szoros volt, hála Gokuro Senpai - nak. Aztán 7 éve megváltozott minden. Hayato, egyre több fenyegetést kezdett kapni, egy adósság miatt, amit végül nem bírt el, ezért levetette magát a Jodo folyó felett lévő hídról. Gokuro halála óta, mi négyen nem találkoztunk. Ezért is örültem annak, hogy Akira mégis itt. Így nem olyan nehéz elviselni a fájdalmat, amit a barátunk elvesztése okozott. Ez viszont, már régi történet. Remélem ennyi elég is volt nektek mára. Holnap majd értesítelek titeket! - igyekeztem őket minél hamarabb kipaterolni innen, mert rám tört az a bizonyos pánik, ami akkor szokott előjönni, mikor egy számomra fájdalmas dologról beszélek. Amikor valaki az anyámról kérdezz, hasonló pánikroham fog el. Ők is készültek már menni, mikor Mai a fejéhez kapott. A mutató és középső ujjával, dörzsölni kezdte a halántékát és lassan becsukta a szemét.
- Gokuro San az! Próbál mondani valamit, de nem értem micsodát! - Mai hangja elhaló volt, de még így is érteni lehetett. Tehát, ez Mai képessége.
- Kérdezd meg tőle, ki volt az aki megzsarolta őt és mivel! - ő csak bólintott egyet.
- Gokuro San, ki volt az aki megzsarolta magát és miért? - Mai szeme még mindig csukva volt.
- Kota, mégis miért beszél ez a lány magába? - kérdezte Akira ijedten, mire én igyekeztem lecsendesíteni.
- Gokuro San azt mondja, hogy elég, ha csak annyit mond, hogy Abeno Kyuu! - A kezeim ökölbe szorultak, majd felpattantam a helyemről és Akira - val, a nyomomban kirohantam a lakásból. Az a vénember, már megint csupa gondot okoz nekünk! Ő volt az iskola igazgatója, ahová jártunk és nyíltan féltékeny volt Gokuro Senpai - ra, mert őt akarták igazgatónak választani. Azt azonban nem értem, mivel tudta megzsarolni őt. Hiszen alig ismerte.
- Kota várj már! Csak nem fogsz betörni a lakásába, mint valami bűnöző és fogod vallatni.
- Igazad van! Nem megyek egyedül, mert te is jössz velem! - Elkaptam a csuklóját, és már rohantam is vele együtt, egészen addig a bizonyos házig. Abeno Sensei gazdag ember lévén, egy villában lakott. Két gyermek büszke édesapja, az idősebb Ryuu, már egyetemista, a fiatalabb Makiko pedig még általános iskolába jár. Nem is értem, hogy két ilyen intelligens gyereknek, hogyan lehet egy ilyen zsarnok és szánalmas apja. Miután megérkeztünk a házhoz berontottunk és egyenesen a nappaliba mentünk.
- Nocsak kit látnak szemei! Csak nem a legjobb tanulónk Sagano Kota? Fiam te aztán semmit sem változtál.
- Ne tegyen úgy, mintha annyira örülne a viszontlátásnak. Maga mindig is gyűlölt minket és ezt sosem félt kimondani.
- Ugyan már. Ezért biztosan nem jöhettél ide. Szabad tudnom, hogy mi járatban vagy itt, a drága Kusano Kun társaságában?
- Tudjuk, hogy maga zsarolta Gokuro Hayatot! Ugye tudja, hogy mi történt vele?
- Igen, szegény ember, már azt se tudta hol van. Én mindig is tudtam, hogy egyszer vagy az őrültek házán végzi, vagy egy koporsóban. Úgy tűnik bejött a sejtésem! - a gúnyos mosolyát látva, eldurrant az agyam és elkaptam a torkát, majd egy határozott mozdulattal, a falnak nyomtam az öreget.
- Kota, képes lennél ilyesmit tenni? Ha hazajön a feleségem és a gyerekeim, mégis mit fognak rólad gondolni?
- Nem érdekel engem senki véleménye, magának viszont mindenképpen meg kell fizetnie azért, amit tett.
- Ha ezt az anyád látná, mégis mit gondolna rólad? Talán, ha vársz még néhány percet, akkor megkérdezhetjük őt is! - én olyan lettem, akár egy szobor. A kezeim lassan elengedték, az öreg nyakát. Mégis honnan ismeri ez a férfi az anyámat? Az nem lehet, hogy Abeno Kyuu legyen az anyám férje és a gyerekei pedig a féltestvéreim.
- Mégis honnan ismeri maga az anyámat?
- Onnan fiam, hogy a férje vagyok. Te pedig az én mostoha fiam vagy! Hát nem csodálatos? Hamarosan megismerkedhetsz a családod másik felével. Akira Kun, te talán megnémultál? - nézett Akira felé, aki eddig a hátam mögött rejtőzködött.
- Nem Sensei erről szó sincs, csak nem gondoltam volna, hogy maga meg Kota rokonok lennének.
- Igen, én sem tudtam addig, amíg az anyád nem mondta, hogy van egy másik fia is, akit sajnálatos módon le kellett mondania.
- Az a nő azért mondott le rólam, mert nem voltam fontos neki!
- Ez egyáltalán nem igaz Kota! - mindketten idegesen fordultunk meg. Amikor megláttam Abeno Suikot, a nőt aki életet adott nekem, ismét előtört bennem a pánik. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű lenne az édesanyám. Barna haja, hullámokban omlott a vállára, mélybarna szemei pedig úgy csillogtak, mint az égen a csillagok. A pánikérzetem, kezdett lassan elmúlni. Valami fura melegség járta át a testemet, ahogyan közelített felém.
- Kérem, ne közelítsen! Lehet, hogy hálás vagyok magának amiért életet adott nekem, de nem leszek a fia sem most sem soha!
-Kota te a fiam vagy, akár akarod, akár nem! Ugyan az a vér folyik az ereinkben, neked a testvéreidnek és nekem is.
- Akkor, meg miért dobtál el? Talán annyira nehezedre esett volna felnevelned engem?
- Már ezerszer megbántam. Mikor az apád képeket mutatott rólad, annyira meg akartalak téged ismerni, de féltem, hogy elutasítasz majd.
- Én nem tudom, hogy mit mondjak most. időre van szükségem, hogy ezt feldolgozzam.
- Ne aggódj! Annyi időt adok amennyit csak szeretnél. Azt hiszem, neked az lenne most a legjobb, ha a kis barátoddal hazamennétek. Nem szeretném, ha bajod esne.
- Már nem vagyok gyerek 28 éves vagyok! - kicsit elmosolyodtam, majd Akiraval együtt, kisétáltunk a házból. Miután kiértünk, kis híján újra sokkot kaptam.
- Sagano San! - kiáltott felénk Mai és Hayato, majd mindketten odasiettek hozzánk.
- Ti meg, hogy kerültök ide?
- Kiderítettük Abeno San lakcímét és idejöttünk, hogy segíthessünk. Na kit kell elgyepálni? - kérdezte Hayato, mire én elnevettem magamat.
- Senkit sem verünk meg! Inkább menjünk haza, és ebédeljünk együtt. Na mit szóltok az ötlethez?
- Rendben van, de nekünk is lenne egy javaslatunk! Mi lenne, ha Akira San is csatlakozna a nyomozásokhoz? - Mai szemei csillogni kezdett, mire Akira és én összenéztünk.
- Tulajdonképpen, ez nem is rossz ötlet. Így, ha a rendőrségtől, bárki gyanút fogna, mondhatnánk, azt, hogy neked dolgoznak. Na Akira benne vagy a dologban? - kérdeztem a barátomtól.
- Nagy ölelés! - mielőtt bárki tiltakozhatott volna, Akira jó szorosan megölelt mindannyiunkat.
- Azt hiszem, érdekes kis csapat leszünk mi négyen! - jelentette ki Hayato, mi pedig helyeslően bólogattunk. Azt hiszem, most már senki sem szakíthatja szét ezt a szedett vedett kis csapatot.





Megjegyzés
Nos ebben a részben, volt egy kis visszaemlékezés Sagano múltjára és végre a kis csapat is teljes lett Akira megjelenésével. Gondoltátok volna, hogy az ember, akit Sagano utál, valójában a mostohaapja? Szerintetek Sagano megbocsát, valaha is az anyjának? Remélem mindenkinek tetszett a rész és a további részeket is olvasni fogjátok.
<= A fiatal Sagano






Tudnivalók

  • Oszaka: Japán második legnagyobb városa, Sagano ide járt középiskolába, később pedig az Oszaka Művészeti egyetemen diplomázott.
  • Senpai: Udvarias megszólítási forma azokkal szemben, akik valamiben előttünk járnak Pl: Az alsóbb évesek hívják így a végzős diákokat.
  • Kun: Általában fiatal fiúk neve után teszik: Így hívja a tanár a a fiúdiákokat, vagy az anya a fiát
  • Chan: Fiatal lányok neve után teszik.
  • Mariko, Sagano első szerelme volt, aki sajnos évekkel ezelőtt meghalt, ám az, hogy hogyan halt meg, csak a történet későbbi részeiben derül majd ki.
  • Sagano édesanyját, Suiko Japán császárnő után neveztem el.
  • Sagano és barátai egy privát középiskolába jártak. A privát, csak annyival másabb, mint az állami, hogy felszereltebb és drágább a tandíj. Ezért is van az, hogy Mai állami iskolában tanul.

2016. szeptember 26., hétfő

2.rész Egy nyomozó sosem pihen

"Döntsük le a minket körülvevő falakat" (Kat Tun: Star Rider)
Yabuki Mai
A tegnapi nap őrjítően fárasztó volt.  Annyi minden történt egyszerre, hogy alig bírtam kapkodni a fejem. Ez a Sagano nyomozó, tulajdonképpen egészen normális ember, valahogy azt érzem ő az a tipikus magának való kissé antiszociális fajta, aki jobban szeret egyedül lenni. Persze nem ítélkezek én felette, pláne, hogy neki köszönhetően a bátyám végre komolyan is vesz valamit. Az egyetlen gond ezzel a nyomozósdival, hogy elveszi az időmet a pihenéstől és kómásan mehetek majd iskolába. Ez a mai nap tökéletes példa erre. Hulla fáradtan másztam ki az ágyból és indultam el, hogy magamra vegyem a ruhámat. A bátyám még nagyban tolja az ágyat. Ha időben be akar érni, nem ártana végre felkelnie. Miután felöltöztem, megfésülködtem és amennyire tudtam, kisminkeltem magamat. Miután ezzel is készen lettem, a hátamra kaptam a táskámat és indultam is az iskolába. Az utolsó évem van hátra a gimnáziumból, ami annyiból jó, hogy végre azt tanulhatom majd amit én szeretnék. A gond csak az, hogy fogalmam sincsen róla, hogy mit is szeretnék pontosan. Az iskola gyalog elég messze van a házunktól, ezért igyekeznem kellett. Nem mondanám magamat valami népszerűnek, de vannak barátaim és nekem ez tökéletesen elég. Nem akarom, hogy mindenki körülrajongjon, mert az halál unalmas tud lenni. Az iskola ahová járok, már legalább 100 éves is lehet. Kívülről ugyan ez nem látszik, de ha valaki belülről tekinti meg, az rögtön észreveheti, hogy a falakról már válik le a vakolta, hiába próbálták már meg egy kis festékkel elfedni az apró hibákat. Sok terem van, tekintve, hogy a Tokiói tizenévesek, közel fele itt tanul. Álmosan vágtattam át a tömegen, amíg meg nem találtam a termemet. Mikor bementem, motyogtam valami jó reggelt félét, majd leültem a helyemre, ahol a barátaim, már nagyban beszélgettek.
- Jó reggelt Mai Chan! Ma reggel eléggé fáradtnak tűnsz, vagy csak én láttam rosszul? - Yukino ma is épp annyira hiperaktív, mint általában lenni szokott. Nem is gondolná erről a srácról senki sem, hogy bármilyen apró kis dologtól is képes halálra rémülni.
- Nem láttad rosszul. Tegnap egész nap talpon voltam és nem sok időm maradt a pihenésre. Szóval, ha megkérhetnélek téged, most ne csapj semmilyen zajt. Próbálok vegetálni, ameddig el nem kezdődik az óra - Becsuktam a szemem, majd elkezdtem kellemes dolgokra gondolni: Kiscicákra, a kedvenc sütimre, Sagano San frissen mosott hajára. Jaj ne! Ma már másodjára jut eszembe, ahogyan csapzottan elsétált előttem. Nem is értem mi van velem. Régen eszembe sem jutott volna férfiakon fantáziálni, de vele kifejezetten el tudnám képzelni a jövőmet. Melyik nő ne szeretne egy rendőr férjjel villogni? A kellemes kis álmodozásomat ismerős léptek zavarták meg. Tudtam, hogy ki fog belépni az ajtón. Életem megkeserítője, az egész osztályban, nem az egész iskolában a legutáltabb személy számomra, név szerint Shibata Kento. Az osztály legrosszabb sráca. Na nem azért rossz, mert verekedne vagy valami, csak éppen pocsék a modora. Már két éve jár hozzánk, de még nem tudott hozzám egyetlen kedves szót sem szólni. A barátaim persze próbáltak rávezetni, hogy azért ilyen velem, mert belém zúgott, de előbb üssön agyon a kettő húsz, minthogy én beleszeressek ebbe a tuskóba. Ez a srác egy ősember, akinek a sötétbarna haja folyton a szemébe lóg és mikor és amikor a mélybarna szemeivel egyenesen az emberre nézz.. Már megint ezt csinálom. Lassan elkezd ebből elegem lenni. Folyton az ilyeneken jár az agyam. Pedig előbb járnék egy alpakával mint vele.
- Nahát, már három éve jársz ide, de még mindig nem tanultad meg, hogyan legyél dögös csaj.
- Nahát, két éve jársz már ide, de még mindig nem tanultad meg, hogyan kell egy lánnyal beszélni. Persze, hiszen még sosem volt barátnőd Mameshiba - megrebegtettem a szempillámat és igyekeztem visszafojtani a nevetésemet. Ha nagyon fel akarom bosszantani, csak az általam adott becenevén kell hívjam és máris tönkretettem a napját.
- Leállhatnál, a pocsék beceneveiddel! Legalább egy olyat mondhatnál, ami találó is. Például lehetnék Zeusz, az legalább passzolna is hozzám.
- Előbb kötném fel magamat! Mi lenne, ha te meg a haverjaid, előre mennétek és békén hagynátok, mondjuk most rögtön!
- Rendben van, ezt a kört te nyerted virágszál, de holnap is van nap és akkor már nem leszek ilyen kíméletes! - Én ezt az idegesítő mitugrászt, egyszer úgyis kinyírom. Csak kerüljön a kezeim köze. Biztos lehet benne, hogy halál fia lesz. Igyekeztem magamat lenyugtatni és inkább elkezdtem koncentrálni a mai napra. Az iskola nagyon fárasztó tud lenni. Persze, ha nem fordítok elég időt a tanulásra, akkor semmi értelme az egésznek. Lassan a tanár is megérkezett és elkezdődött az óra. Kento mai is mint mindig azzal ütötte el az idejét, hogy a mellkasba vágó szemeivel, végig engem vizslatott. Komolyan, ennek a srácnak nincs jobb dolga? Én igyekeztem odafigyelni arra, amit a tanár magyarázott nekünk Japán történelméről. A barátnőim közben a Kento és köztem kialakuló esetlegesen kialakuló románcot tárgyalták ki. Na arra ugyan várhatnak! Miután vége lett az órának, a lányokkal és Yukino - val együtt, az ebédlőbe mentünk. Pontosabban mentünk volna, ha egy ismerős hang meg nem állít minket.
- Mai segítened kell!
- Sagano San? - a meglepődöttségtől, ennél többet ki sem tudtam nyögni. Vajon ő meg mi a fenét keres itt? Talán rájött, hogy róla fantáziáltam? Nem akkor nem kérte volna a segítségemet. Ez az egész nagyon gyanús nekem. Bár azt el kell ismerni, egészen helyes az egyenruhája. Mindig is csíptem, ha egy férfin egyenruha van. Persze csak akkor, ha nem volt egy vénember, vagy nem volt gonosz, mint az apám. 
- Muszáj segítened nekem. Elég kényes ügyről van szó.
- Nem lehetne máskor? Ha nem tudnád éppen az iskolámban vagy és rajtad van az egyenruhád! - Sagano gyorsan végignézett magán, majd az ijedten rámeredő barátaimon.
- Ez teljesen kiment a fejemből. Rendben te most gyere velem, majd én elintézem, hogy ne legyen ebből semmi komolyabb baj.
- Mégis hova akarsz vinni engem?
- A házamhoz. ne aggódj már ennyit! - erre elkapta a csuklómat, majd úgy vezetett ki engem, mint egy féltékeny pasi a barátnőjét. Csak, hogy én nem vagyok a barátnője! Miután kimenekültünk a kíváncsi szemek elől, beültünk a kocsijába és azzal hajtottunk el. Kicsit ideges voltam, hogy mégis mit akarhat tőlem. Miután megérkeztünk, kiszálltunk és már mentünk is be a házba.
- Elárulnád végre, mégis mit akarsz tőlem kérni? - kérdeztem, miközben leültem a földre.
- Igazából csináltam egy jókora hülyeséget és szeretném ha segítenél nekem abban, hogy ne égjek be túlságosan a családom előtt.
- Mégis mi a fenét műveltél?
- Azt mondtam a nagyapámnak, hogy már van barátnőm. Esetleg nem játszanád el, hogy a barátnőm vagy?
- Neked teljesen elment az eszed? Te 10 évvel idősebb vagy nálam! Ezt senki nem venné be.
- Ha egy kicsit jobban odafigyelnél magadra, akkor nem tűnne fel nekik! - Sagano vigyorogni kezdett, én pedig szívesen pofon vágtam volna. Mégis, hogy kérhet tőlem ilyet? Nekem még soha életemben nem volt barátom és egy jó darabig még nem is szeretném ha lenne. Aztán észrevettem, hogy eléggé elkomorodik. Igazság szerint egy kicsit megsajnáltam.
- Rendben van, de csak most az egyszer, aztán meg kell mondanod, a családodnak, hogy én nem vagyok a barátnőd megértetted?
- Most megmentettél. Ma este jönnek vacsorára. Addig itt is maradhatsz, de nyolcra legyél készen.
- Nekem előbb, el kell intéznem valamit, amit neked hála nem sikerült - elő kaptam a mobilomat és elkezdtem tárcsázni rajta, Mineta számát, aki már ovis korom óta a legjobb barátnőm.
- Mai mi történt? Yuki és én már tűkön ülünk. Az a zsaru ugye nem bántott téged?
- Dehogyis, viszont kell a segítséged.
- Mégis mivel kapcsolatban?
- Segíts nekem igazi nővé változnom! - gyorsan lediktáltam Sagano címét, majd nem mondva többet letettem a telefont. Ha valaki Mineta mindig tudja, hogyan kell kinéznie egy igazi nőnek, hiszen állandóan a divat lapokat bújja. Kicsit ideges voltam, mert gőzöm sem volt róla, hogyan viselkedjek majd Sagano családja előtt úgy, hogy ne bukjak le. Miután Mineta megérkezett, bezárkóztunk a fürdőbe. Először, a sminkemet csinálta meg. Csak bepúderezte az arcomat, a szememet kihúzta fekete tussal, majd kent az ajkamra, egy kis vörös szájfényt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyiből áll egy egyszerű smink. Miután végzett, nekilátott a hajamnak. Egyszerűen csak felfogta a hosszú hajamat, majd felvettem a piros ruhát, amit hozott nekem és már készen is voltam. Épp jókor, ugyanis az óra pontosan nyolcat mutatott. Még nem akartam kimenni, különben könnyen lebuktam volna, ezért inkább megpróbáltam hallgatózni. A fülemet a kilincshez tapasztottam.
- Nahát Kota milyen régen nem láttunk már! - kissé kinéztem és megláttam Sagano nagyapját, utána pedig szépen lassan mindenki megérkezett, a sort az apja zárta. Bevallom pont így képzeltem el a családját. Nagy volt és barátságos.
- Örülök, hogy mind itt vagytok. Nos említettem, hogy nem vagyok már egyedül.
- Hagyd már a rizsát fiam, inkább mutasd már meg azt a lányt! - Sagano apjának a kijelentésén kuncogni kezdtem. Mire mindenki az ajtó felé meredt. Én vettem egy mély levegőt és kisétáltam.
- Yabuki Mai vagyok, nagyon örülök a találkozásnak - Igyekeztem mosolyogni, miközben meghajoltam. Bevallom rosszabbra számítottam. Mindenki mosolygott, Sagano álla, pedig kis híján a földet seperte. Na most mondja nekem valaki, hogy nem tudok úgy kinézni, mint egy velem egykorú lány.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen csinos leszel! - súgta a fülembe Sagano, majd a kezét összekulcsolta az enyémmel. Én rámosolyogtam, majd mi is leültünk az asztalhoz. Sagano találta a vacsorát és neki is láttunk. A vacsora közben, elég sok mindent tudtam meg, a drága nyomozó úrról és a családjáról. Valahogy nagyon meghitt volt és közvetlen. Küldtem közben egy üzenetet a bátyámnak, hogy későn érek haza és ne várjon meg. Sagano családjában, leginkább az apját sikerült megkedvelnem. Ő valahogy annyira más mint a fia. Zenészként, esze ágában sem volt átvenni, a családi könyvkereskedést, ezért a nagyapa mindig is azt remélte, Sagano lesz majd az örökös. Ő viszont rendőr lett, így ez az opciót sajnos kizártnak tekintették. Azt is sikerült megtudnom, hogy Sagano csak féltestvére a nővérének és a bátyának, ennek ellenére igazán összetartó kis család ők. A vacsora végeztével, én megköszöntem a vendéglátást, Sagano pedig kikísért a ház elé.
- Köszönöm a segítségedet. Nélküled, ez a vacsora katasztrófa lett volna.
- A családod nagyon kedves. Valahogy én is egy ilyen családra vágytam. Mázlista vagy Sagano San.
- Mi lenne, ha végre a nevemen szólítanál. Igazából ez a vacsora nem is volt olyan rossz. Megismételhetnénk még.
- Te most randira akarsz hívni?
- Talán még az is lehet. Jó éjt Mai - elmosolyodott, majd becsukta az ajtót.
- Neked is jó éjt Sagano Kota!



Információk:
El is érkeztünk, a történet következő részéhez. Ebben a részben Mai életébe tekinthettetek bele, illetve szerepet kaptak, a történet szempontjából fontos személyek, mint Kento vagyis Mameshiba, illetve Mai barátai is. Szerintetek Sagano helyesen tette, hogy megkérte Mai - t, játssza el a barátnőjét? Remélem tetszett nektek a rész és továbbra is követitek majd a történetet.
<= Mai így nézett ki a vacsoránál.










Tudnivalók:
  • A Japán középiskolák két részre vannak szétbontva: Először van az alsó középiskola(12 - 15 év között) és van  a felső középiskola(15 -18 év között). Ebből az alsó középiskola elvégzése kötelező. Mai felső gimnazista és harmadéves, míg Hayato már főiskolára jár.
  • Mint a történetből kiderült, Sagano - nak, a testvérei csak féltestvérek, a két idősebbnek más az édesanyja mint neki.
  • Mai ösztöndíjas tanuló, ezért is kell sokkal többet tanulnia, mint az osztálytársainak.
  • Kento, egy évvel idősebb mint Mai, csak halaszt egy évet az egyetemen, ezért jár még mindig a középiskolába.

2016. szeptember 25., vasárnap

1 rész Egy új Sherlock Holmes

"Fuss önmagadért, fuss az életért"  (Kat Tun: Run for you) 
A mai napon végre elkezdhetünk felkészülni, az első küldetésünkre. Sagano szerint nagyon sokat kell tanulnunk, ezért ma kénytelenek leszünk kihagyni a sulit. Persze ez engem egyáltalán nem zavar, bár azt sajnálom, hogy nem ökörködhetek egyet a haverjaimmal. Mai viszont egész végig csak panaszkodott. Hiába, a kis csaj pedálozik a jó jegyekért, hogy valamiből, majd eltartsa az amúgy munkanélküli, vagy inkább börtöntöltelék bátyát, vagyis engem. Persze még sosem voltam börtönben, de ez is csak a szerencsén múlott. Miután reggel nyolcra, már minden készen állt, örömtől ittasan vártam, hogy Sagano végre megjöjjön. Teljesen rápörögtem a dologra. Mivel tudtam, hogy úgysem leszek képes arra, hogy megfelelő képzés nélkül, legyen valami rendes munkám, ezért pont kapóra jött ez az ajánlat. A húgom szokás szerint a fürdőszobába zárta magát, ameddig el nem készült, ami általában, több órát is igénybe vett. Én a kanapénkon ülve figyeltem az órát és számoltam a perceket, hogy mikor érkezik már meg, a leendő "főnökünk". Igaz, fizetést nem kapunk majd érte, hiszen az túlságosan feltűnő lenne, én mégis beérem a sok izgalommal, ami ránk vár majd. Miután végre a húgom is elkészült, nyolc után néhány perccel Sagano is betoppant.
- Azt hittem nyolcra beszéltük meg a találkát! - bökte ki a húgom, én pedig gyengéden oldalba löktem. Csak az hiányzik, hogy lejárasson engem a zsaru előtt.
- Elő kellett készítenem a terepet, hogy még véletlenül se menjen senki sem az irodába, mikor elmondom nektek az első feladatot. Kint vár a kocsi, szóval igyekezzetek, mert nem érünk rá egész nap! - mi helyeslően bólogattunk, majd elindultunk az autó felé. Meg kell hagyni, eléggé pénzeszsák egy rendőr lehet, ha egy ilyen menő nyitható tetős fekete sportkocsi van a tulajdonába. Beültünk az autó hátuljába, majd el is indultunk. Sagano San azt mondta, hogy nincs olyan messze a rendőrség a házunktól, de lemerném fogadni, hogy hazudott, ugyanis a házakat egymás után hagytuk el, de soha egyszer sem állt meg. A rendőrség, valahol a világvégén volt, legalábbis az otthonunkhoz viszonyítva. Miután megérkeztünk kiszálltunk a kocsiból és már indultunk is be az irodába. Nem egészen azt kaptam amire vágytam: A nagy és tágas technikai kütyükkel felszerelt iroda helyett, kaptam egy hétköznapi kissé lepukkant helyiséget, ami alig volt nagyobb mint a szoba amiben alszom. Igaz volt egy két kütyü, ami felkeltette az érdeklődésemet, de semmi extra nem volt.
- Figyeljetek, az első eset amibe titeket is bevonlak, nem lesz egyszerű. Készen álltok rá? - ezzel a kérdéssel cseppet elbizonytalanított. Vajon tényleg jó ötlet ezt csinálnunk? Nem szeretném, ha a húgomnak bántódása esne a hülyeségem miatt.
- Igen készen állunk! - Mai olyan könnyen és teljesen érzelemmentesen ejtette ki a szavait, mintha csak azt akarná sugallni, hogy reméli minél előbb végezni fogunk.
- Pontosan ezt a választ akartam hallani! Példát vehetnél a húgodtól! - bökött oldalba, mire én egy kicsit pipa lettem. Nem szeretem, ha ilyen módon aláznak meg engem.
- Hallhatnánk akkor az esetet főnök? - kérdeztem és keresztbe tettem a kezeimet.
- Igen. Tehát az első áldozat, Ueno Shun, Japán maffia tag, akit Olaszországba küldtek, hogy működjön együtt az ottani maffia szervezettel és derítsen ki olyan információkat, amiket később majd itt Japánban is hasznosítani lehet. A felesége néhány napja telefonált be, hogy a férje még nem érkezett haza, pedig egy általa írt levélben biztosította a nőt, hogy csak egy hétig lesz távol. Ennek két hete volt. Tegnap értesítettek minket, hogy egy régi raktárépület közelében megtalálták a holttestét. Borítékolható a gyilkosság, ráadásul a gyilkos egy kis cetlin nyomot is hagyott maga után. A cetlire az volt ráírva, hogy hamarosan jön a következő! - Ahogyan Sagano elmondta az információkat, mi szorgosan jegyzeteltünk. Mutatott néhány képet is az áldozatról. 40 év körüli férfi, kissé őszes fekete hajú 170 centiméter magas. A nyakán látszott, hogy egy kötél segítségével fojthatták meg, majd egyszerűen ott hagyták. Sagano biztosra vette, hogy az elkövető szándékosan hagyta nyilvános helyen, hogy a rendőrség biztosan megtalálja és ameddig keresik a tettest, ő addig következő áldozatot találhasson magának. Mai hirtelen kitépte Sagano San kezéből a kis cetlit, majd elkezdte megszagolni.
- Olcsó kölni, olyan amilyet egy kisboltban kapni kb 20 yen fejében. Vagyis az elkövető biztosan nem gazdag rétegből érkezett, szóval a maffia tagjai itt ki is zárhatóak.
- Remek meglátás! egyéb hozzáfűzni való, vagy inkább derítsük fel a tett helyszínét?
- Én mindenképpen beszélnék a feleséggel is. Biztos ami biztos, ki kellene kérdezni őt is.
- Én a húgommal megyek! - nyújtottam fel a kezemet, Sagano pedig leírta nekünk a nő címét, majd adott pénzt taxira, hogy gyorsabban ott legyünk. Azt mondta el ne mozduljunk addig, ameddig használható információt nem gyűjtöttünk.
Mai meg én elindultunk Ueno San lakhelyéhez, ami egy külvárosban volt. Furcsa én mindig azt képzeltem, hogy egy ilyen ember mint ő, majd a belvárosban fog élni, ahol rengeteg a szórakozási lehetőség. A ház egy órányi autóútra volt a rendőrségtől, ami kissé kifárasztott minket. Miután megérkeztünk és megpillantottam Ueno San házát, kissé ledöbbentett. Nem volt valami hatalmas ház medencével és hasonló dolgokkal, mindössze egy egyszerű ház volt, mint akármelyik ami mellett elhaladt a taxi. A ház kívülről halvány sárgára volt festve és be kell vallanom egész kellemes látványt nyújtott még úgy is, hogy abszolút nem volt valami nagy szám. Becsöngettünk, majd vártunk, hogy Ueno San felesége ajtót nyisson nekünk. Szeptember harmadika volt és az idő már nem volt annyira kellemes, ezért mindketten toporogva vártuk, hogy végre beengedjenek minket a házba.
- Segíthetek valamiben? - nyitotta ki a bejárati ajtót, egy a harmincas éveiben járó nő. Biztosan ő lesz Ueno San felesége.
- Szeretnénk pár kérdést feltenni a férjével kapcsolatban.
- Tehát maguk a nyomozók, akiket Sagano San küldött? Már emlékszem jöjjenek csak beljebb! - mindketten fejet hajtottunk előtte, majd bementünk a házba. Az a ház belülről még rosszabb mint kívülről: Egyetlen drága holmit sem láttam. A fal fehér volt, ami egy kicsit nyomasztott, mintha kórházban lettünk volna, Az asztalon egyedül csak egy fehér díszítés nélkül váza állt. Biztosan abban lesznek majd Ueno San hamvai.
- Sagano San említett egy bizonyos levelet, amit a férje írt önnek. Szemügyre vehetnénk a levelet?
- Szívesen odaadnám maguknak, de a levél már nincsen nálam. Az éjjel, valaki betört a házba és elvitte a levelet.
- Hayato te is azt gondolod, hogy a tettes vihette el a levelet igaz? - suttogta Mai a fülembe, én pedig csak bólogattam. Kizárt, hogy más vitte volna el a levelet.
- Elmesélné, hogy a férjének pontosan miért kellett Olaszországba utaznia? - a húgom pont úgy viselkedett, mint egy igazi nyomozó. Nem látszódott semmilyen érzelem az arcán és a papírjáról sem vette le a szemeit beszéd közben.
- Nos nem hiszem, hogy szabad erről beszélnem, de remélem nem fogják ezt továbbadni senkinek. Tudják a szomszédok nagyon pletykásak erre felé. A férjem régen a maffia tagja volt, de mikor összeházasodtunk, kivált belőle, hogy normális életünk legyen. Azonban most a maffia vezetője Udo San felkereste a férjemet, hogy a segítségét kérje, mert rajta kívül másra nem merte bízni az ügyet. A férjemnek az volt a feladata, hogy találkozzon, az Olasz szervezet vezetőjével és információkat cseréljenek.
- Miféle információkat? - én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, hogy ne csak a húgom vigye el a pálmát.
- Sajnos ezekről én nem tudok semmit. A férjemen kívül egyedül Udo San tudhat többet, ő a szervezet vezetője. Ő viszont néhány napja Olaszországba utazott és képtelenség őt utolérni.
- Értettük és köszönjük a segítségét! - a húgom felállt a fejéről, majd fejet hajtott a nő előtt.
- Sagano azt mondta, hogy ameddig nem szerzünk normális információkat, addig ne hagyjuk békén a nőt! - súgtam a fülébe, hogy a nő még véletlenül se hallja meg.
- De ő most nincsen itt. Egyébként is a nő megmondta, hogy nem tud semmiről sem. Nem értem minek kellene tovább faggatni, mikor már mindent elmondott amit csak tudott.
- Ez a feladatunk. Különben is tudod, hogy miért csináljuk ezt az egészet!
- Igen, mert te fafej nem vagy képes tanulni, inkább megvered a tanáraidat! - korholt le olyan hangerővel, hogy Ueno San felesége meredt szemekkel bámult ránk.
- Elnézését kérem, a húgom néha szereti eltúlozni a dolgokat! - fejet hajtottam előtte, majd a húgomat magam után húzva kisiettem a házból.
- Eressz már el! Nem értem, mire jó ez a hiszti Hayato! Úgy viselkedsz, mint egy nagyra nőtt ötéves.
- Nem akarok miattad börtönbe menni, hát nem érted? Ha engem börtönbe csuknak, nem lesz aki megvédjen téged, az apánktól. Ne feledd mi történt, mikor gyerekek voltunk.
- Hogyan felejthetném el, mikor folyamatosan emlékeztetsz erre? Elegem van, hogy mindig amikor szívességet akarsz tőlem kérni, mindig ezt hozod fel. Mikor hagysz végre békén vele? - láttam, ahogy a szemei megtelnek könnyekkel, majd hátat fordítva nekem, elkezdett futni.
- Mai állj meg! - hiába kiáltottam, ő mint aki meg sem hallotta, csak futott tovább. Teljesen egyedül maradtam a hidegben. Hirtelen eszembe jutott, hogy Sagano megadta a számát, hogy végszükség esetén értesíthessük. Gyorsan elkezdtem tárcsázni a számát és reméltem, hogy minél hamarabb ideér. Nagyon féltem a húgomat. Azt se tudja hová ment. Mi lesz ha eltéved? Már kezdett nagyon hűvös lenni, én pedig a ház előtti kuka mögé bújtam és igyekeztem nem halálra fagyni odakint. Szerencsémre Sagano, nem tökölt sokat azzal, hogy idejöjjön. Mikor kiszállt, az autóból, én mint a villám ott teremtem előtte.
- Mi volt olyan fontos? Kiderítettetek valami fontosat?
- Nem, de a húgom eltűnt és fogalmam sincs hol keressem.
- Mégis hová ment ez a kis idióta? Nem meg mondtam nektek, hogy addig ne tűnjetek el, ameddig ki nem szedtek a nőből, valami hasznos információt?
- De Mai nem hallgatott rám. Miután én hülye, újra emlékeztettem őt a családunk sanyarú helyzetére, ő fogta magát és elrohant. Annyira idióta voltam.
- Ne nyávogj, mint egy kislány, inkább siessünk, mielőtt valaki fel akarná őt csinálni! - én erre nem is gondoltam. Már elég későre járt az idő és ilyenkor nagyobb esélye van találkozni, valami rossz alakkal, aki többet akarna tőle. Mindketten bepattantunk, az autóba és már indultunk is. Tudtuk, hogy nem járhat még olyan messze. Sagano azt mondta először nézzük meg a sikátorokat, ahol el lehet bújni, mert biztos volt benne, hogy az egyikben meg fogjuk találni a húgomat. Tartottam tőle, hogy nem fogjuk idejében megtalálni és komoly baja fog esni. Miután kiszálltunk az autóból, elkezdtük végignézni, Tokió összes sikátorát. Igen tudom, hogy egy hatalmas városban élünk, de én nagyon elszánt vagyok, ha a húgomról van szó. Már a lelkünket is kifutottuk, de Mai nyomára nem akadtunk. Sagano mobilja csörögni kezdett, ezért muszáj volt megállnunk.
- Haló! Persze főnök értettem, mindjárt ott leszek! - kinyomta a mobilt, majd sietősen elindult a kocsi felé.
- Mi történt? Rossz híreket kaptál?
- Valaki megtalálta a tettest. Nagyon úgy nézz ki, hogy a húgod valahogy a nyomára akadt.
- Az én húgom? - hatalmas kő esett le a szívemről. Egy részt azért, mert a tettes előkerült, másrészt meg a húgomnak ezek szerint egy haja szála se görbült. Mindketten bepattantunk a kocsiba, majd a tett helyszínére hajtottunk. Már késő este volt, ezért minél hamarabb végezni akartam és hazamenni végre. Mikor megérkeztünk mindketten kiszálltunk a kocsiból. A rendőrfőnök épp a gyilkost kerítette kézre, mi pedig odasiettünk a húgomhoz, aki a raktár előtt ült és a hidegtől reszketni kezdett.
- Mai minden rendben? - kérdeztem tőle és csak akkor vettem észre, az arcán lévő vágást.
- Az a férfi tette ezt veled? - kérdezte Sagano, majd a gyanúsított felé mutatott.
- Igen. Miután elszaladtam, úgy döntöttem visszamegyek egyedül nyomozni. Eljöttem ide, mikor megláttam ezt a férfit és megéreztem rajta azt a kölnit, amit a gyilkos azon a kis cetlin hagyott. Elkezdtem őt figyelni, de észrevett. Aztán dulakodtunk, ő megsebezte az arcomat, én meg cserébe, rá hívtam a zsarukat. Mikor kiértem, azt mondtam nekik, hogy azért jelentettem fel, mert megvágta az arcomat. Amikor közölték velem, hogy egy gyilkosság elkövetőjét kaptam el, akkor úgy tettem, mintha nem tudtam volna semmiről. Kiderült, hogy az a férfi a maffia csoport, egyik futárra volt, aki tartotta a kapcsolatot, az Olasz és a  helyi csoport között. Valószínűleg azért ölte meg Ueno Sant, mert irigy volt rá, amiért ő kívül állóként többet keresett nála.
- Úgy tűnik, te nagyon otthon vagy az ilyen esetekben - Sagano odaült Mai mellé és eleresztett rá egy mosolyt. Én is odaültem, majd megvártuk, míg a felettes rendőrök elviszik a gyilkost. Remélem jó sokáig börtönben marad.
- Nem igazán, csak jók a megérzéseim.
- Na jó ettetek ma már? - kérdezte tőlünk Sagano, mi pedig hevesen ráztuk a fejünket.
- Majd, ha hazamegyünk akkor összeütök magunknak valamit - álltam fel a helyemről és felhúztam a földről Mai - t is.
- Mi lenne, ha elvinnélek titeket magamhoz és csinálnék nektek valami vacsorát. Ennyit megérdemeltek a kemény munkátokért.
- Rendben van, már így is farkas éhes vagyok - mindhárman a kocsihoz mentünk, majd beszálltunk. Sagano azt mondta nem lakik olyan messze a rendőrségtől, szóval nem kell aggódnunk. Biztos voltam benne, hogy Sagano nem lakik villában tekintve, hogy nem keres valami sokat. Azonban kellemeset csalódtam, mikor megláttam, hogy nem valami bérelt lakásban él. Egész kellemes hangulatot nyújtott kívülről. Miután bementünk, felakasztottuk a kabátunkat és bementünk egyenesen a nappaliba. Nem volt valami nagy, viszont nagyon kellemes volt. a fal tele volt a családjáról készült képekkel, amik még otthonosabbnak mutatták a lakást.
- Egyedül laksz itt? - kérdezte Mai és beült az egyik fotelba.
- Igen. A családom túl nagy ahhoz, hogy csendesen tudjak pihenni.
- Tehát nagy családod van?
- Igen. Ott van az apám, a nagyapám, a nővérem és bátyám, valamint a két unokatestvérem, plusz két macska.
- Az anyukáddal mi van? - szaladt ki a számon, de megbántam, hogy felhoztam  témát.
- Színésznő, aki lemondott rólam, hogy ne essen baja a hírnevének. Az apám, meg a nagyszüleim neveltek fel. Nem is nagyon vagyok kíváncsi rá - néhány perc múlva vissza is érkezett a konyhából, három nagy tál levessel. Mindkettőnk elé rakott egy tálat, majd leült a kanapéra.
- Rossz lehet egyedül élni távol a családodtól nem?
- Nem igazán. Néha kifejezetten jót tesz az egyedüllét. Egyébként a bátyádtól azt hallottam, hogy te kapcsolatba tudsz lépni a halottakkal. Igaz ez? - kérdezte, miközben lassan enni kezdte a levest.
- Igen, de ez hosszú történet.
- Mai szerintem el kellene mondani neki, hogyan történt! - súgtam a húgom fülébe.
- Bennem megbízhattok, tudok titkot tartani.
- Az apánk aki orvos, mindig is azt szerette volna, hogy zseni gyerekei legyenek. Hayato sajnos nem született olyan génekkel, amik ezt lehetővé tették volna. Ő inkább fizikailag volt nagyon erős. Aztán mikor én megszülettem, kiderült, hogy fotografikus a memóriám, ezért tudtam emlékezni milyen volt a kölni illata. Mikor apám ezt  megtudta, elhatározta, hogy amint elérem a hatéves kort kísérletezni fog rajtam és akkor majd megalkothat, egy igazi zseni gyereket. Az anyukánk halála, azonban késleltette a dolgot és végül 12 éves koromban, kezdett rajtam először kísérletezgetni. Nagyon fájdalmas volt és sokat kellett miatta szenvednem. Valami hiba csúszott az egyik kísérletbe, ennek köszönhető, hogy kapcsolatba tudnak lépni velem a halottak.
- Hát ez nagyon durva. Az apátokkal éltek még?
- Nem. Hayato megörökölte a nagyszüleinktől a lakásukat és oda költöztünk be mindketten. Azért tanulok annyit, hogy majd legyen elég pénzünk, hogy ketten is boldogulni tudjunk.
- Van egy ajánlatom: Ha nem oldódik meg a gondotok, akkor lakjatok nálam! - mi csak pislogtunk. Ezt komolyan akarja mondani? Kicsit furcsának tűnt ez az ajánlat, de miért is ne fogadhatnánk el.
- Rendben van és köszönjük Sagano San! - Mai rámosolygott, amit Sagano viszonzott is.
- Én gyorsan lezuhanyzok, aztán hazaviszlek titeket! - mi bólintottunk együtt, majd Sagano elvonult a fürdőszobába.
- Mai biztos, hogy ez rendben van így? Elvégre, még nem ismerjük őt igazán.
- Ne aggódj, érzem, hogy ő más mint a többiek.
- Remélem igazad lesz. Egyébként, szerinted holnap is lesz valami küldetés? - kérdeztem, azonban a húgom nem válaszolt. Gőzöm sem volt róla, hogy miért fagyott le hirtelen, aztán végre leesett a tantusz. Sagano éppen frissen vizezett hajjal suhant el a húgom előtt, aki mint akit teljesen megbabonáztak, csak bámult utána. Én unottan felsóhajtottam. Remélem Mai nem fog beleszeretni, mert nem akarok újabb gondokat magamnak. Miután Sagano elkészült, fogtuk magukat és elindultunk a kocsihoz. Ránéztem a mobilomra, és már tizenegyet mutatott az óra. Remek, holnap iskola, én pedig még nem aludtam ki magamat. Bepattantunk a kocsiba és már indultunk is haza. Az út nem volt olyan hosszú, de mindketten eléggé elfáradtunk. Miután megérkeztünk. kiszálltunk az autóból.
- Holnap tanuljatok keményen az iskolába! Ez rád is vonatkozik Hayato! - rám nézett, majd elmosolyodott.
- Rendben van! - mormogtam magam elé, majd mindketten bementünk a házba.



Ez lenne a blog első fejezete. Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni belőle. Már az első részben próbára tették főhőseinket, méghozzá egy nem is akármilyen esettel. Remélem a további részek is elnyerik majd a tetszéseteket.













Tudnivalók:
  • A történet nagy része Tokióban játszódik, azonban az egyes gyilkosságok, más és más helyen zajlanak majd. Sagano családja, pedig Tokió Shitamachi nevű körzetében él.
  • Hayato és Mia édesapja neurológus, valamint kutató, ennek köszönhetően fordulhatott elő az, hogy sikerült kísérleteznie a lányán.
  • Mai fotografikus memóriával született, vagyis képes megjegyezni még nagyon apró dolgokat is, kivéve az édesanyja halálát.

.
.
.
.
.
.
GrafikaCentaura