4.rész Fenyegető kicsapás

"Valami elhomályosítja a gondolataimat, folyton ismétlem a hibámat"(Kamenashi Kazuya: Kizuna)

Yabuki Hayato

Épp a rendőrőrsön várom, hogy végre felvegyék a vallomásomat és elmehessek innen. Hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? Ehhez vissza kell ugornunk, egy kicsit az időben, egészen ma reggelig. Addig ugyanis, minden simán ment. Elindultam a főiskolára,(amit ki nem állhatok, de ha kirúgnak, esélyem sincs tovább tanulni). Gyűlölöm, hogy egész álló nap, csak bent kell gebednem. Szívesen nyomozgatnék, én minden nap, de Sagano kijelentette, hogy erről szó sem lehet. Most, hogy a barátja Akira is velünk kezdett dolgozni, valahogy sokkal felszabadultabb lett. Talán, már nem érzi magát annyira egyedül. Miután sikeresen késtem legalább tíz percet, bevánszorogtam a terembe, majd egy köszönés kíséretében, a leghátsó padhoz sétáltam. Az ugyanis, mindig az én helyem volt, vagyis eddig. Azonban ma a megszokott kis helyemen, egy szőke hajú srác ült és a fülhallgatóján keresztül üvöltette a zenét. Persze a tanár nem hallotta, mert szegény ember kicsit nagyot halló.

- Hé kölyök, sürgősen emeld meg a hátsódat és húzás a helyemről! - kiabáltam neki, de ő mint aki meg sem hallotta volna, még a szemeit is becsukta.

- Bocs, de másik helyet kell keresned, én ugyanis nem szándékozom elülni innen.

- Igazán? Szeretnéd, hogy helyre tegyelek kis haver?

- Csak nyugodtan. Hol és mikor akarod megmutatni, hogy milyen gyenge vagy? - teljesen elborult az agyam és ott helyben bemostam egyet a gyereknek. Egyszerűen nem voltam képes türtőztetni magam. Mai ezt a betegségemmel magyarázza, de kezdem azt hinni, hogy csak szimplán rosszindulatú vagyok és ennek semmi köze a betegségemhez. Persze ezután, már ki lehetett találni mi következett. Hívták az igazgatót, én jól elhordtam őt mindennek és hívták a rendőrséget. Valahogy mindig itt lyukadok ki. Csak egyszer érném meg azt a napot, mikor azért hívnak be a zsaruk, mert valami jót csináltam. Persze erre semmi esélyt sem látok, tekintve, hogy folyton bajba kerülök. Felcsaptam a lábamat az asztalra és úgy vártam a zsarut, aki ki fog engem hallgatni. Azt a szerencsétlen kölyköt is behívják, akit megütöttem. Remélem nem kell találkozzak a béna képével, különben megint lekeverek neki egyet.

- Miért nem csodálkozom, hogy itt látlak! - az ajtó becsapódott mögöttem és Sagano lépett be rajta. Na most aztán tényleg gázban vagyok.

- Tudja milyen vagyok. Egyszer így, egyszer meg úgy, de mindig itt kötök ki.

- Szedd a holmidat sürgősen! Elviszlek téged egy helyre, ott elbeszélgetünk, utána pedig azt mondom kihallgattalak, így rendben vagyunk?

- Persze, tekintve, ha nem lesz a kioktató beszéd hosszú és unalmas - Próbáltam kicsit oldani a feszültséget, de azt kellett észrevennem, hogy ő nem igazán vevő erre.

- Nyomás Hayato! - rám kiabált, én pedig a táskámmal együtt, kiosontam az őrszobából. Remélem nem bukik le, különben miattam még ő is bajba keveredik és azt végképp nem szeretném. Miután sikeresen kiértünk, beültünk a kocsijába és elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy hova akar vinni. Ha valami virágokkal teli rétre, akkor én hányni fogok, az tuti. Amikor elhagytuk, a Tokió táblát, kicsit bepánikoltam.

- Most meg hova a csudába megyünk? - kérdeztem és próbáltam kiugrani a kocsiból. Remek, már megint előjött a halálfélelmem.

- Megmutatom neked, hol éltem mikor annyi idős voltam mint te, hátha megjön az eszed végre! - begyorsított és bő tíz perc múlva elékeztünk Oszakába. Nagyon remélem, hogy Sagano valami villában lakott és azt akarja nekem mondani vele, ha nem tanulok nekem ilyenem sosem lesz. A hely ahová vitt, azonban Oszaka egyik legdélebbi pontja, ahol az ember nem lát mást, csak omladozó házakat, utcákon rohangáló szinte csont sovány gyerekeket, meg a téren mindenfélét árulgató embereket. A rossz érzésem, egyre inkább elfogott. Kiszálltunk a kocsiból, majd Sagano elkapta a csuklómat.

- Nézz csak körül és ha alaposan megfigyeltél mindent, akkor megmutatom én hol éltem a családommal, ameddig nem lett munkám! - én bólintottam egyet, majd a szememmel elkezdtem memorizálni a helyet. Egy szót sem tudtam kinyögni annyira rosszul éreztem magamat. Ezek az emberek, sehol sem jutnak munkához, sőt abban is kételkedem, hogy rendes oktatásban volt részük. bevallom eléggé megsajnáltam őket. Vettem egy mély levegőt, majd Sagano nyomában elindultunk, hogy megnézhessük azt a helyet, ahol a gyerekkorát töltötte. A sok rossz állapotú ház között, volt egy, ami igen csak kitűnt a többi közül. Nagy volt és kívülről egészen szép. Sagano megállt a ház előtt és a házzal szeme fordított engem.

- Látod, a különbséget, e között a ház között és azok között, ahol eddig elhaladtunk?

- Ez a ház rendezett és nem nézz ki úgy, mint ha össze akarna omlani.

- Mi voltunk ezen a környéken a leggazdagabbak, de én árvaházat csináltattam belőle, mikor 20 éves voltam, mint most te. Utána, költöztünk ki Tokióba és egy árva vas nélkül jártuk az egész várost. Sokszor aludtunk az autónkban, mert nem volt pénzünk hogy házat vehessünk. Ezért is tanultam annyira keményen az egyetemen. Folyton ingáznom kellett, Oszaka és Tokió között, de végig csak az járt a fejemben, hogy a családomnak szüksége van arra a házra, különben a nagyapám nem maradt volna életben. Persze a rendőri munkát nem emiatt vállaltam el.

- Mégis, miért mutattad meg ezt nekem? - húztam el a száma, majd végigsimítottam a hajamon.

- Azért, hogy lásd, ha nem vagy hajlandó komolyan venni a dolgokat, akkor te és a húgos is ugyanígy fogtok járni. Nem hagyhatod, hogy Mai mindent megcsináljon helyetted, mert össze fog rokkanni a súly alatt, amit a vállára raktál. 

- Én fogalmam sincs, hogy most mit kellene mondjak. Nem akarok ilyen helyzetbe keveredni, de fogalmad sincs róla, hogy mi nyomja a lelkemet! - ökölbe szorult a kezem, majd beleütöttem gyengén a ház falába.

- Mi lenne, ha elmesélném, nekem mi nyomja a lelkemet és utána pedig te is nekem?

- Nem bánom, de utána vigyél el innen! - Ő bólintott egyet, majd leült a ház elé.

- 23 évesen, 5 évvel ezelőtt, elveszítettem azt a lányt, aki mindennél többet jelentett nekem. Mariko, volt a szerelmem és a legjobb lány barátom. A legrosszabb mégis az volt, hogy nekem végig kellett néznem a halálát és nem tudtam rajta segíteni. A halála után, szorongás érzet tört rám és depressziós lettem. Az apám elcipelt az orvoshoz és ott derült ki, hogy pánikbeteg vagyok. Persze ez ma már csak átmeneti, akkor tör rám, ha valami megrázó élmény ér, vagy valaki felemlegeti a múltbéli dolgokat. Ezért sem akartam beszélni, a középiskolai dolgokról.

- Ez nagyon kemény lehetett, de az én helyzetem teljesen más ennél a hülye lelki traumánál, mert én sosem fogom tudni leküzdeni, ezt a nyamvadt betegséget! - éreztem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomat. Nem mintha, szoktam volna sírni, ez inkább az idegesség miatt volt.

- Ha elmesélnéd és nem fojtanád magadba, akkor talán könnyebb lenne szembenézni vele.

- Skizofrénia. Az a betegség, amiben már 12 éves korom óta szenvedek, az a skizofrénia! - láttam, ahogy Sagano biztató mosolya kezdett elhalványulni, míg az arcára nem fagyott a mosoly. Most először voltam képes bárkinek is elmondani az igazat. Nagyon remélem, hogy most nem fog elrohanni azzal az indokkal, hogy nem érzi jól magát, közben pedig halálra van rémülve.

- Ez teljesen komoly?

- Igen. emiatt vannak a dühkitöréseim. Nem azért ütök meg valakit, mert annyira boldoggá tesz, egyszerűen amiatt az átkozott betegség miatt nincs önkontrollom és nem tudom, mikor kell abbahagyni.

- A húgod tud róla?

- Szerinted mellettem lenne, ha tudná az igazat? Jobb, ha nem tudja, csak még jobban szenvedne. Így is elég volt neki, mikor az anyánk öngyilkosságát, végig kellett néznie.

- Ezt nem tudtam. Ez akkor megváltoztat mindent!

- Nem értelek. Mégis, mit változtatna meg?

- Csak kell egy papír, ami igazolja a betegségedet és akkor nem fogsz bajba kerülni, többet az iskolában. Ezzel tudod, majd igazolni a dühkitöréseidet.

- Te tényleg nem érted? Ha ez kitudódik, akkor mindenki félni fog tőlem és még az eddigieknél is kevesebb barátom lesz, sőt lehetséges, hogy nem is maradnak majd barátaim! Inkább játszom el, a kemény srácot, mint eddig. Te különben sem tudod, milyen egyedül lenni ezzel a nyamvadt betegséggel.

- Nem tudom, de én is keresztülmentem, már valami rosszon és fel tudtam állni belőle. Neked is menni fog Hayato! Csak elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy szembe nézz vele!

- Ugye nem mondod el senkinek sem, amit most hallottál?

- Köztünk marad. Most pedig mennyünk vissza, mert mostanra, van megbeszélve, az áldozatoddal a beszélgetés. Visszamentünk, az autóhoz és elindultunk vissza a Tokiói rendőrségre. Út közben végig azon gondolkodtam, amit Sagano mondott nekem. Lehet, hogy tényleg tisztáznom kellene vele, hogy mi a bajom? Nem hiszem, hogy most lenne elég bátorságom ehhez. Miután visszaértünk, láttam, hogy Mai idegesen toporgott, a rendőrség előtt. Mi kiszálltunk, mai pedig a nyakamba vetette magát.

- Hol voltál? Azt hittem valami bajod esett!

- mai nyugodj meg, csak elvittem a bátyádat kirándulni. Szerencsés vagy, amiért ilyen testvéred van - kicsit elmosolyodtam, majd mindhárman bementünk és vártuk, hogy az idegesítő szöszi gyerek, végre megérkezzen. Mai közben idegesen dülöngélt ide meg oda, én pedig kis híján elszédültem. 10 perc késés után, végül csak megérkezett. Még mindig az iskolában viselt ruhája volt rajta, a haja, pedig az egyik szemét csak nem teljesen eltakarta. A szája fel volt repedve és a pillantásával szinte ölni tudott volna.

- Nos örülök, hogy itt vagy Ryuu Kun igaz? - kérdezte Sagano, mire a gyerek elmosolyodott.

- Nem gondoltam volna, hogy anyám fia egy igazi zsaru. Hát úgy tűnik, véletlenek tényleg nincsenek! - mindhárman összenéztünk, Sagano pedig kis híján rosszul lett.

- Azt akarod mondani, hogy te vagy Abeno Ryuu? Abeno Kyuu fia?

- Igen én vagyok. Azért ha megnézlek téged, látszik, hogy anyám fia vagy és semmi közöd az apámhoz.

- Na most állj le megértetted? - álltam Ryuu elé és készültem megütni, mikor Mai elkapta a kezemet.

- Hayato, ne csinálj még nagyobb őrültséget. Inkább hagyd, hogy Sagano San kikérdezze és véget vethessünk, ennek az egésznek.

- Nincs semmi beszélni valóm vele! Hayato Mai várjatok meg a kocsinál és rögtön indulunk. Te meg jobban teszed, ha nem jössz többet a közelembe! - mondta idegesen Sagano Ryuu - nek, mire a fiú gúnyosan rámosolygott, az állítólagos bátyára. Sagano fogta magát és kisétált az ajtón, hátra sem nézve. Kezdem azt érezni, hogy érzelmileg elérte  határait. Nem lesz könnyű ezeket feldolgozni, de mi ott leszünk, hogy segíthessünk neki.

Megjegyzés:

Ahogyan Hayato is említette, ebben a részben Sagano érzelmileg elérte a határait. Kiderült, hogy Hayato és Sagano, mégis miért olyanok amilyenek, illetve felbukkant, a féltestvér is, aki még bonyodalmakat fog hozni a későbbiekben. Szerintetek, Hayato képes lesz bevallani Mai - nak, hogy mi a baja? És Ryuu milyen problémákat fog okozni, a kedves bátyának?

Információk:

• Sagano valójában azért nélkülözött, hogy segíthessen az árváknak. Ez azzal, magyarázható, hogy ő eldobta magától az anyja, ezért teljesen átérzi a gyerekek helyzetét.
• Hayato skizofréniában szenved, ami igazából, elmezavar ami téveszmékkel és dühkitöréssel is jár. Ennek tudható be, hogy agresszív és bárkit képes lenne megütni.
• Sagano pánikbetegsége, már az előző részben is előjött, mikor megismerte az anyját, de ez csak pár percig tartott.