3.rész Egy múltbéli esemény

"Miközben megingok és tétovázok, még mindig hiszek"(Kat Tun: One Drop)

 Sagano Kota

A mai nap akár lehetett volna, egy olyan nap is mint a többi. Amellett viszont nem tudnék elmenni, hogy ma van 7 éve, hogy a példaképem és a barátom Gokuro Hayato egy fenyegetésnek hála önként vetett véget az életemnek. Ez az eset nem csak engem, hanem a barátaimat is megrázta. Mindannyian felnéztünk rá. Kivételesen kivettem egy szabad napot, hogy egyedül lehessek. Szeretnék nyugodtan visszaemlékezni azokra az időkre, mikor még középiskolába jártam és nem kellett szembenézzek az élet igazságtalanságával. Teljesen rendben ment az életem, igaz most sem panaszkodhatok. Már megszoktam, hogy egyedül vagyok a lakásban. Miután mindennel elkészültem elmentem sétálni egyet. A tavaszi most eléggé szeles volt. Persze az idő hogyan is lehetne szép, egy ilyen szomorú napon? Ahogyan jártam az utcákat, eszembe jutottak a régi szép idők. A középiskolában három barátommal együtt uraltuk az iskolát. Tekintve, hogy mi minden rosszban és veszélyesben benne voltunk, hamar az iskola kedvenceivé váltunk. Persze ezek az idők elmúltak, mind a négyen eltávolodtunk egymástól. legalábbis én ezt hittem. Azonban, az egyik fa előtt, egy ismerős alakot pillantottam meg.
- Kusano Akira? - kérdeztem és odasétáltam a velem egyidős sráchoz. Akira és én legjobb barátok voltunk már gyerekkorunk óta.
- Csak nem Sagano Kota? Ember de rég láttalak utoljára! - Miután szokása szerint rám csimpaszkodott és úgy próbált megölelni, mindketten elnevettük magunkat.
- Alig hiszem el, hogy tényleg te vagy az. Mesélj, mi volt Amerikában?
- Szívesen mesélnek, de sajnos teljesen át vagyok fagyva. Nem lehetne, hogy valami meleg helyen beszélgessünk tovább?
- Rendben, akkor menjünk át hozzám. Itt lakok pár utcányira!
- Nocsak, nagyon gazdag lehetsz, ha már saját lakásod van.
- Azt ne mond, hogy te még mindig az apáddal élsz együtt! - nevettem el magam. Akira és az apja, híresek voltak a heves vitáiktól, amibe általában nekem kellett közbeavatkoznom. Ez majdnem minden héten előfordult.
- Eszemben sincs azzal a vénemberrel élni együtt. Mikor kimentem Amerikába vettem magamnak saját lakást itt Japánban is. Egyébként meg valakinek át kellett vennie a családi vállalkozást és hát tudod, hogy mennyire megbízható vagyok.
- Hát persze, azért adtad tovább minden titkomat az egész iskolának. Ezek szerint át vetted, a magánnyomozói irodát apádtól?
- Igen. Igaz nem volt túl sok kedvem, de nem jöttek össze a dolgok Amerikában és végül, megint itt kötöttem ki melletted.
- Azt hiszem, nekem se ártott volna egy magánnyomozó. Talán akkor Mariko még élne!
- Kota, ne emészd már magadat. Ez az eset évekkel ezelőtt volt. Te nem tudtad, mire készülnek szóval ne hibáztasd magadat - én csalódottan bólintottam egyet, majd végre megérkeztünk a lakáshoz. Mindketten bementünk, majd elvonultam a konyhába, hogy kávét főzhessek.
- Egyébként, mi van a szerelmi életeddel? - kiabáltam ki a konyhából.
- Nem áll túl jól a szénám. A középiskola óta, nem volt komolyabb kapcsolatom. Vagyis azóta, amióta magadba bolondítottad Nagisat.
- Na állj! Ő volt az aki bolondult értem. Nekem végig Mariko volt az egyetlen lány, akivel jártam - miután kész lett a kávé, visszamentem Akira - hoz és a kezébe nyomtam a bögre gőzölgő italt.
- Egyébként még most is alig hiszem el, hogy 7 éve annak, hogy Gokuro Senpai meghalt. Valahogy még mindig olyan hihetetlennek tűnik az egész.
- Igen tényleg. Szerinted nem furcsa, hogy pont ezen a napon találkoztunk újra?
- Most hogy így mondod, tényleg eléggé különös. A lényeg viszont az, hogy újra élvezheted a legjobb haverod társaságát. Ugye mond, hogy nem vársz senkit sem. Mond, hogy nem csaltál meg senkivel? - suttogta a fülembe, mire nekem ismét nevetnem kellett. Akira mindig is határozottan kijelentette, hogy csak egyetlen legjobb barátom lehet és az pedig ő. Való igaz, nem volt túl sok időm barátkozni a munka miatt, szóval megőrizhette a pozícióját.
- Baka! Mégis, hogy juthatott ilyen az eszedbe. A drága Kusano Akirat senkiért sem cserélném le.
- Na ez a beszéd. egyébként szívesen megmutatnám hol lakok, de a helyzet az, hogy jelen pillanatban bogártalanítás folyik ott, ezért kénytelen leszel néhány napra befogadni engem.
- Ha megígéred, hogy nem lesz három nap múlva az egész ház olyan, mint egy kocsma!
- Jaj, tudod, hogy nem is szoktam annyit inni!
- A legutóbbi találkozásunkkor is ezt mondtad, utána pedig négykézláb vonszoltad haza magadat, a hátadon az egyik akkori díszpintyeddel.
- Lehet, néha kicsit túlzásba vittem, de már felnőttem és nem csinálok ilyeneket. Most inkább mesélj. Hallottam, hogy te vagy a legjobb rendőr, egész Japánban.
- Azért ez túlzás, bár lehet, hogy igazad van. Kár, hogy ezért még nem jár több fizetés.
- Erre vannak a gazdag rokonok! Ők fizetik a lakásodat, meg az egyéb költségeidet - Akira kétségtelenül imádott beszélni magáról, ami néha idegesítő, máskor viszont egész érdekes is tudott lenni. Már fél órája beszélgettünk, mikor csöngettek. Én fogtam magam és kinyitottam az ajtót. Nem kis meglepetésemre, a Yabuki testvérek álltak a küszöböm előtt.
- Sagano San jól érzi magát? Ma még nem bízott meg minket semmilyen feladattal! - Mai kérdőn a szemembe nézett. Azt hiszem elfelejtettem tájékoztatni őket arról, hogy ma nem lesz semmiféle nyomozás.
- Gyertek be és elmondok mindent. Ők bementek, Akira pedig egyből kiszúrta őket.
- Nahát Kota! Csak nem a barátnőd? Nem gondoltam volna, hogy a fiatalabb lányokra buksz. Milyen helyes kislány és még a gardedámját is elhozta magával! Mond csak, hogy fogsz így csókolózni vele, ha ez a kölyök folyton a nyakadba liheg?
- Mai nem a barátnőm! Hayato és ő, segítenek nekem a nyomozásban.
- Akkor megtarthatjuk a kislányt? Annyira aranyos! Bárcsak egy pár évvel fiatalabb lehetnék, tutira bepróbálkoznék nálad! - Mai elég kényelmetlenül érezte magát, ahogyan Akira próbált flörtölni vele.
- Sagano San, ki ez az idióta és mit keres a házadban?
- Ez az idióta, Kusano Akira a gyerekkori legjobb barátom és néhány napig itt fog lakni velem egy házban.
- Akira San, akkor maga már régóta ismeri Sagano Snat igaz? - kérdezte Hayato és elmosolyodott. Most fog jönni az a rész, amikor a kölykök elkezdenek kérdezősködni, ő meg továbbra sem fogja abbahagyni a beszédet.
- Ez csak természetes, de hagyjuk már a formalitást, hiszen csak 8 évvel vagyok idősebb nálad. Hívj csak Akira - nak, ahogyan mindenki más.
- Rendben van. Akkor Akira mesélnél nekünk arról, hogy milyen volt Sagano San gyerekkora?
- Szabad? - nézett rám csillogó szemekkel Akira, én pedig sóhajtva bólogattam.
- Inkább én elmesélem a dolgokat! - ültem le melléjük.
- Fenébe, pedig, már annyira rákészültem! - Akira duzzogva karba tette a kezét, én pedig elmosolyodtam.
- Oszakába jártunk, egy privát középiskolába. Az épület, jó ha volt vagy száz éves. Az órákat külön épületben tartották meg, mert féltek, hogy ránk omlik az épület. Akira, Mariko Chan, Nagisa Chan, meg én alkottunk egy bandát. Szinte mindenhová együtt jártunk: Együtt mentünk vásárolni, mindig valaki másnál tanultunk, együtt jártunk az iskolába, vagyis minden szabad percünket együtt töltöttük. Az iskolában csak úgy ismertek minket, mint a bajos négyes. Folyton benne voltunk, valami balhéban és hiába voltunk mind a négyen, kitűnő tanulók, a magatartásunkkal mindig voltak problémák.
- Kota volt a főkolompos, ő húzott bele minket a rosszba!- suttogta Akira, én viszont tökéletesen hallottam.
- Ne szólj közbe! Négyünknek, volt egy közös barátunk Gokuro Hayato, aki már nem volt az iskola tanulója, de ennek ellenére mindig visszajárt, amikor csak tudott. Egyfajta mentorunk volt. Amikor befejeztük az iskolát, mi négyen akkor is tartottuk a kapcsolatot. Noha mindannyian más egyetemre kezdtünk járni, a kapcsolatunk szoros volt, hála Gokuro Senpai - nak. Aztán 7 éve megváltozott minden. Hayato, egyre több fenyegetést kezdett kapni, egy adósság miatt, amit végül nem bírt el, ezért levetette magát a Jodo folyó felett lévő hídról. Gokuro halála óta, mi négyen nem találkoztunk. Ezért is örültem annak, hogy Akira mégis itt. Így nem olyan nehéz elviselni a fájdalmat, amit a barátunk elvesztése okozott. Ez viszont, már régi történet. Remélem ennyi elég is volt nektek mára. Holnap majd értesítelek titeket! - igyekeztem őket minél hamarabb kipaterolni innen, mert rám tört az a bizonyos pánik, ami akkor szokott előjönni, mikor egy számomra fájdalmas dologról beszélek. Amikor valaki az anyámról kérdezz, hasonló pánikroham fog el. Ők is készültek már menni, mikor Mai a fejéhez kapott. A mutató és középső ujjával, dörzsölni kezdte a halántékát és lassan becsukta a szemét.
- Gokuro San az! Próbál mondani valamit, de nem értem micsodát! - Mai hangja elhaló volt, de még így is érteni lehetett. Tehát, ez Mai képessége.
- Kérdezd meg tőle, ki volt az aki megzsarolta őt és mivel! - ő csak bólintott egyet.
- Gokuro San, ki volt az aki megzsarolta magát és miért? - Mai szeme még mindig csukva volt.
- Kota, mégis miért beszél ez a lány magába? - kérdezte Akira ijedten, mire én igyekeztem lecsendesíteni.
- Gokuro San azt mondja, hogy elég, ha csak annyit mond, hogy Abeno Kyuu! - A kezeim ökölbe szorultak, majd felpattantam a helyemről és Akira - val, a nyomomban kirohantam a lakásból. Az a vénember, már megint csupa gondot okoz nekünk! Ő volt az iskola igazgatója, ahová jártunk és nyíltan féltékeny volt Gokuro Senpai - ra, mert őt akarták igazgatónak választani. Azt azonban nem értem, mivel tudta megzsarolni őt. Hiszen alig ismerte.
- Kota várj már! Csak nem fogsz betörni a lakásába, mint valami bűnöző és fogod vallatni.
- Igazad van! Nem megyek egyedül, mert te is jössz velem! - Elkaptam a csuklóját, és már rohantam is vele együtt, egészen addig a bizonyos házig. Abeno Sensei gazdag ember lévén, egy villában lakott. Két gyermek büszke édesapja, az idősebb Ryuu, már egyetemista, a fiatalabb Makiko pedig még általános iskolába jár. Nem is értem, hogy két ilyen intelligens gyereknek, hogyan lehet egy ilyen zsarnok és szánalmas apja. Miután megérkeztünk a házhoz berontottunk és egyenesen a nappaliba mentünk.
- Nocsak kit látnak szemei! Csak nem a legjobb tanulónk Sagano Kota? Fiam te aztán semmit sem változtál.
- Ne tegyen úgy, mintha annyira örülne a viszontlátásnak. Maga mindig is gyűlölt minket és ezt sosem félt kimondani.
- Ugyan már. Ezért biztosan nem jöhettél ide. Szabad tudnom, hogy mi járatban vagy itt, a drága Kusano Kun társaságában?
- Tudjuk, hogy maga zsarolta Gokuro Hayatot! Ugye tudja, hogy mi történt vele?
- Igen, szegény ember, már azt se tudta hol van. Én mindig is tudtam, hogy egyszer vagy az őrültek házán végzi, vagy egy koporsóban. Úgy tűnik bejött a sejtésem! - a gúnyos mosolyát látva, eldurrant az agyam és elkaptam a torkát, majd egy határozott mozdulattal, a falnak nyomtam az öreget.
- Kota, képes lennél ilyesmit tenni? Ha hazajön a feleségem és a gyerekeim, mégis mit fognak rólad gondolni?
- Nem érdekel engem senki véleménye, magának viszont mindenképpen meg kell fizetnie azért, amit tett.
- Ha ezt az anyád látná, mégis mit gondolna rólad? Talán, ha vársz még néhány percet, akkor megkérdezhetjük őt is! - én olyan lettem, akár egy szobor. A kezeim lassan elengedték, az öreg nyakát. Mégis honnan ismeri ez a férfi az anyámat? Az nem lehet, hogy Abeno Kyuu legyen az anyám férje és a gyerekei pedig a féltestvéreim.
- Mégis honnan ismeri maga az anyámat?
- Onnan fiam, hogy a férje vagyok. Te pedig az én mostoha fiam vagy! Hát nem csodálatos? Hamarosan megismerkedhetsz a családod másik felével. Akira Kun, te talán megnémultál? - nézett Akira felé, aki eddig a hátam mögött rejtőzködött.
- Nem Sensei erről szó sincs, csak nem gondoltam volna, hogy maga meg Kota rokonok lennének.
- Igen, én sem tudtam addig, amíg az anyád nem mondta, hogy van egy másik fia is, akit sajnálatos módon le kellett mondania.
- Az a nő azért mondott le rólam, mert nem voltam fontos neki!
- Ez egyáltalán nem igaz Kota! - mindketten idegesen fordultunk meg. Amikor megláttam Abeno Suikot, a nőt aki életet adott nekem, ismét előtört bennem a pánik. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű lenne az édesanyám. Barna haja, hullámokban omlott a vállára, mélybarna szemei pedig úgy csillogtak, mint az égen a csillagok. A pánikérzetem, kezdett lassan elmúlni. Valami fura melegség járta át a testemet, ahogyan közelített felém.
- Kérem, ne közelítsen! Lehet, hogy hálás vagyok magának amiért életet adott nekem, de nem leszek a fia sem most sem soha!
-Kota te a fiam vagy, akár akarod, akár nem! Ugyan az a vér folyik az ereinkben, neked a testvéreidnek és nekem is.
- Akkor, meg miért dobtál el? Talán annyira nehezedre esett volna felnevelned engem?
- Már ezerszer megbántam. Mikor az apád képeket mutatott rólad, annyira meg akartalak téged ismerni, de féltem, hogy elutasítasz majd.
- Én nem tudom, hogy mit mondjak most. időre van szükségem, hogy ezt feldolgozzam.
- Ne aggódj! Annyi időt adok amennyit csak szeretnél. Azt hiszem, neked az lenne most a legjobb, ha a kis barátoddal hazamennétek. Nem szeretném, ha bajod esne.
- Már nem vagyok gyerek 28 éves vagyok! - kicsit elmosolyodtam, majd Akiraval együtt, kisétáltunk a házból. Miután kiértünk, kis híján újra sokkot kaptam.
- Sagano San! - kiáltott felénk Mai és Hayato, majd mindketten odasiettek hozzánk.
- Ti meg, hogy kerültök ide?
- Kiderítettük Abeno San lakcímét és idejöttünk, hogy segíthessünk. Na kit kell elgyepálni? - kérdezte Hayato, mire én elnevettem magamat.
- Senkit sem verünk meg! Inkább menjünk haza, és ebédeljünk együtt. Na mit szóltok az ötlethez?
- Rendben van, de nekünk is lenne egy javaslatunk! Mi lenne, ha Akira San is csatlakozna a nyomozásokhoz? - Mai szemei csillogni kezdett, mire Akira és én összenéztünk.
- Tulajdonképpen, ez nem is rossz ötlet. Így, ha a rendőrségtől, bárki gyanút fogna, mondhatnánk, azt, hogy neked dolgoznak. Na Akira benne vagy a dologban? - kérdeztem a barátomtól.
- Nagy ölelés! - mielőtt bárki tiltakozhatott volna, Akira jó szorosan megölelt mindannyiunkat.
- Azt hiszem, érdekes kis csapat leszünk mi négyen! - jelentette ki Hayato, mi pedig helyeslően bólogattunk. Azt hiszem, most már senki sem szakíthatja szét ezt a szedett vedett kis csapatot.

Megjegyzés
Nos ebben a részben, volt egy kis visszaemlékezés Sagano múltjára és végre a kis csapat is teljes lett Akira megjelenésével. Gondoltátok volna, hogy az ember, akit Sagano utál, valójában a mostohaapja? Szerintetek Sagano megbocsát, valaha is az anyjának? Remélem mindenkinek tetszett a rész és a további részeket is olvasni fogjátok.
<= A fiatal Sagano






Tudnivalók

• Oszaka: Japán második legnagyobb városa, Sagano ide járt középiskolába, később pedig az Oszaka Művészeti egyetemen diplomázott.
• Senpai: Udvarias megszólítási forma azokkal szemben, akik valamiben előttünk járnak Pl: Az alsóbb évesek hívják így a végzős diákokat.
• Kun: Általában fiatal fiúk neve után teszik: Így hívja a tanár a a fiúdiákokat, vagy az anya a fiát
• Chan: Fiatal lányok neve után teszik.
• Mariko, Sagano első szerelme volt, aki sajnos évekkel ezelőtt meghalt, ám az, hogy hogyan halt meg, csak a történet későbbi részeiben derül majd ki.
• Sagano édesanyját, Suiko Japán császárnő után neveztem el.
• Sagano és barátai egy privát középiskolába jártak. A privát, csak annyival másabb, mint az állami, hogy felszereltebb és drágább a tandíj. Ezért is van az, hogy Mai állami iskolában tanul.