2.rész Egy nyomozó sosem pihen

"Döntsük le a minket körülvevő falakat" (Kat Tun: Star Rider)

Yabuki Mai

A tegnapi nap őrjítően fárasztó volt.  Annyi minden történt egyszerre, hogy alig bírtam kapkodni a fejem. Ez a Sagano nyomozó, tulajdonképpen egészen normális ember, valahogy azt érzem ő az a tipikus magának való kissé antiszociális fajta, aki jobban szeret egyedül lenni. Persze nem ítélkezek én felette, pláne, hogy neki köszönhetően a bátyám végre komolyan is vesz valamit. Az egyetlen gond ezzel a nyomozósdival, hogy elveszi az időmet a pihenéstől és kómásan mehetek majd iskolába. Ez a mai nap tökéletes példa erre. Hulla fáradtan másztam ki az ágyból és indultam el, hogy magamra vegyem a ruhámat. A bátyám még nagyban tolja az ágyat. Ha időben be akar érni, nem ártana végre felkelnie. Miután felöltöztem, megfésülködtem és amennyire tudtam, kisminkeltem magamat. Miután ezzel is készen lettem, a hátamra kaptam a táskámat és indultam is az iskolába. Az utolsó évem van hátra a gimnáziumból, ami annyiból jó, hogy végre azt tanulhatom majd amit én szeretnék. A gond csak az, hogy fogalmam sincsen róla, hogy mit is szeretnék pontosan. Az iskola gyalog elég messze van a házunktól, ezért igyekeznem kellett. Nem mondanám magamat valami népszerűnek, de vannak barátaim és nekem ez tökéletesen elég. Nem akarom, hogy mindenki körülrajongjon, mert az halál unalmas tud lenni. Az iskola ahová járok, már legalább 100 éves is lehet. Kívülről ugyan ez nem látszik, de ha valaki belülről tekinti meg, az rögtön észreveheti, hogy a falakról már válik le a vakolta, hiába próbálták már meg egy kis festékkel elfedni az apró hibákat. Sok terem van, tekintve, hogy a Tokiói tizenévesek, közel fele itt tanul. Álmosan vágtattam át a tömegen, amíg meg nem találtam a termemet. Mikor bementem, motyogtam valami jó reggelt félét, majd leültem a helyemre, ahol a barátaim, már nagyban beszélgettek.

- Jó reggelt Mai Chan! Ma reggel eléggé fáradtnak tűnsz, vagy csak én láttam rosszul? - Yukino ma is épp annyira hiperaktív, mint általában lenni szokott. Nem is gondolná erről a srácról senki sem, hogy bármilyen apró kis dologtól is képes halálra rémülni.

- Nem láttad rosszul. Tegnap egész nap talpon voltam és nem sok időm maradt a pihenésre. Szóval, ha megkérhetnélek téged, most ne csapj semmilyen zajt. Próbálok vegetálni, ameddig el nem kezdődik az óra - Becsuktam a szemem, majd elkezdtem kellemes dolgokra gondolni: Kiscicákra, a kedvenc sütimre, Sagano San frissen mosott hajára. Jaj ne! Ma már másodjára jut eszembe, ahogyan csapzottan elsétált előttem. Nem is értem mi van velem. Régen eszembe sem jutott volna férfiakon fantáziálni, de vele kifejezetten el tudnám képzelni a jövőmet. Melyik nő ne szeretne egy rendőr férjjel villogni? A kellemes kis álmodozásomat ismerős léptek zavarták meg. Tudtam, hogy ki fog belépni az ajtón. Életem megkeserítője, az egész osztályban, nem az egész iskolában a legutáltabb személy számomra, név szerint Shibata Kento. Az osztály legrosszabb sráca. Na nem azért rossz, mert verekedne vagy valami, csak éppen pocsék a modora. Már két éve jár hozzánk, de még nem tudott hozzám egyetlen kedves szót sem szólni. A barátaim persze próbáltak rávezetni, hogy azért ilyen velem, mert belém zúgott, de előbb üssön agyon a kettő húsz, minthogy én beleszeressek ebbe a tuskóba. Ez a srác egy ősember, akinek a sötétbarna haja folyton a szemébe lóg és mikor és amikor a mélybarna szemeivel egyenesen az emberre nézz.. Már megint ezt csinálom. Lassan elkezd ebből elegem lenni. Folyton az ilyeneken jár az agyam. Pedig előbb járnék egy alpakával mint vele.

- Nahát, már három éve jársz ide, de még mindig nem tanultad meg, hogyan legyél dögös csaj.

- Nahát, két éve jársz már ide, de még mindig nem tanultad meg, hogyan kell egy lánnyal beszélni. Persze, hiszen még sosem volt barátnőd Mameshiba - megrebegtettem a szempillámat és igyekeztem visszafojtani a nevetésemet. Ha nagyon fel akarom bosszantani, csak az általam adott becenevén kell hívjam és máris tönkretettem a napját.

- Leállhatnál, a pocsék beceneveiddel! Legalább egy olyat mondhatnál, ami találó is. Például lehetnék Zeusz, az legalább passzolna is hozzám.

- Előbb kötném fel magamat! Mi lenne, ha te meg a haverjaid, előre mennétek és békén hagynátok, mondjuk most rögtön!

- Rendben van, ezt a kört te nyerted virágszál, de holnap is van nap és akkor már nem leszek ilyen kíméletes! - Én ezt az idegesítő mitugrászt, egyszer úgyis kinyírom. Csak kerüljön a kezeim köze. Biztos lehet benne, hogy halál fia lesz. Igyekeztem magamat lenyugtatni és inkább elkezdtem koncentrálni a mai napra. Az iskola nagyon fárasztó tud lenni. Persze, ha nem fordítok elég időt a tanulásra, akkor semmi értelme az egésznek. Lassan a tanár is megérkezett és elkezdődött az óra. Kento mai is mint mindig azzal ütötte el az idejét, hogy a mellkasba vágó szemeivel, végig engem vizslatott. Komolyan, ennek a srácnak nincs jobb dolga? Én igyekeztem odafigyelni arra, amit a tanár magyarázott nekünk Japán történelméről. A barátnőim közben a Kento és köztem kialakuló esetlegesen kialakuló románcot tárgyalták ki. Na arra ugyan várhatnak! Miután vége lett az órának, a lányokkal és Yukino - val együtt, az ebédlőbe mentünk. Pontosabban mentünk volna, ha egy ismerős hang meg nem állít minket.

- Mai segítened kell!

- Sagano San? - a meglepődöttségtől, ennél többet ki sem tudtam nyögni. Vajon ő meg mi a fenét keres itt? Talán rájött, hogy róla fantáziáltam? Nem akkor nem kérte volna a segítségemet. Ez az egész nagyon gyanús nekem. Bár azt el kell ismerni, egészen helyes az egyenruhája. Mindig is csíptem, ha egy férfin egyenruha van. Persze csak akkor, ha nem volt egy vénember, vagy nem volt gonosz, mint az apám. 

- Muszáj segítened nekem. Elég kényes ügyről van szó.

- Nem lehetne máskor? Ha nem tudnád éppen az iskolámban vagy és rajtad van az egyenruhád! - Sagano gyorsan végignézett magán, majd az ijedten rámeredő barátaimon.

- Ez teljesen kiment a fejemből. Rendben te most gyere velem, majd én elintézem, hogy ne legyen ebből semmi komolyabb baj.

- Mégis hova akarsz vinni engem?

- A házamhoz. ne aggódj már ennyit! - erre elkapta a csuklómat, majd úgy vezetett ki engem, mint egy féltékeny pasi a barátnőjét. Csak, hogy én nem vagyok a barátnője! Miután kimenekültünk a kíváncsi szemek elől, beültünk a kocsijába és azzal hajtottunk el. Kicsit ideges voltam, hogy mégis mit akarhat tőlem. Miután megérkeztünk, kiszálltunk és már mentünk is be a házba.

- Elárulnád végre, mégis mit akarsz tőlem kérni? - kérdeztem, miközben leültem a földre.

- Igazából csináltam egy jókora hülyeséget és szeretném ha segítenél nekem abban, hogy ne égjek be túlságosan a családom előtt.

- Mégis mi a fenét műveltél?

- Azt mondtam a nagyapámnak, hogy már van barátnőm. Esetleg nem játszanád el, hogy a barátnőm vagy?

- Neked teljesen elment az eszed? Te 10 évvel idősebb vagy nálam! Ezt senki nem venné be.

- Ha egy kicsit jobban odafigyelnél magadra, akkor nem tűnne fel nekik! - Sagano vigyorogni kezdett, én pedig szívesen pofon vágtam volna. Mégis, hogy kérhet tőlem ilyet? Nekem még soha életemben nem volt barátom és egy jó darabig még nem is szeretném ha lenne. Aztán észrevettem, hogy eléggé elkomorodik. Igazság szerint egy kicsit megsajnáltam.

- Rendben van, de csak most az egyszer, aztán meg kell mondanod, a családodnak, hogy én nem vagyok a barátnőd megértetted?

- Most megmentettél. Ma este jönnek vacsorára. Addig itt is maradhatsz, de nyolcra legyél készen.

- Nekem előbb, el kell intéznem valamit, amit neked hála nem sikerült - elő kaptam a mobilomat és elkezdtem tárcsázni rajta, Mineta számát, aki már ovis korom óta a legjobb barátnőm.

- Mai mi történt? Yuki és én már tűkön ülünk. Az a zsaru ugye nem bántott téged?

- Dehogyis, viszont kell a segítséged.

- Mégis mivel kapcsolatban?

- Segíts nekem igazi nővé változnom! - gyorsan lediktáltam Sagano címét, majd nem mondva többet letettem a telefont. Ha valaki Mineta mindig tudja, hogyan kell kinéznie egy igazi nőnek, hiszen állandóan a divat lapokat bújja. Kicsit ideges voltam, mert gőzöm sem volt róla, hogyan viselkedjek majd Sagano családja előtt úgy, hogy ne bukjak le. Miután Mineta megérkezett, bezárkóztunk a fürdőbe. Először, a sminkemet csinálta meg. Csak bepúderezte az arcomat, a szememet kihúzta fekete tussal, majd kent az ajkamra, egy kis vörös szájfényt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyiből áll egy egyszerű smink. Miután végzett, nekilátott a hajamnak. Egyszerűen csak felfogta a hosszú hajamat, majd felvettem a piros ruhát, amit hozott nekem és már készen is voltam. Épp jókor, ugyanis az óra pontosan nyolcat mutatott. Még nem akartam kimenni, különben könnyen lebuktam volna, ezért inkább megpróbáltam hallgatózni. A fülemet a kilincshez tapasztottam.

- Nahát Kota milyen régen nem láttunk már! - kissé kinéztem és megláttam Sagano nagyapját, utána pedig szépen lassan mindenki megérkezett, a sort az apja zárta. Bevallom pont így képzeltem el a családját. Nagy volt és barátságos.

- Örülök, hogy mind itt vagytok. Nos említettem, hogy nem vagyok már egyedül.

- Hagyd már a rizsát fiam, inkább mutasd már meg azt a lányt! - Sagano apjának a kijelentésén kuncogni kezdtem. Mire mindenki az ajtó felé meredt. Én vettem egy mély levegőt és kisétáltam.

- Yabuki Mai vagyok, nagyon örülök a találkozásnak - Igyekeztem mosolyogni, miközben meghajoltam. Bevallom rosszabbra számítottam. Mindenki mosolygott, Sagano álla, pedig kis híján a földet seperte. Na most mondja nekem valaki, hogy nem tudok úgy kinézni, mint egy velem egykorú lány.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen csinos leszel! - súgta a fülembe Sagano, majd a kezét összekulcsolta az enyémmel. Én rámosolyogtam, majd mi is leültünk az asztalhoz. Sagano találta a vacsorát és neki is láttunk. A vacsora közben, elég sok mindent tudtam meg, a drága nyomozó úrról és a családjáról. Valahogy nagyon meghitt volt és közvetlen. Küldtem közben egy üzenetet a bátyámnak, hogy későn érek haza és ne várjon meg. Sagano családjában, leginkább az apját sikerült megkedvelnem. Ő valahogy annyira más mint a fia. Zenészként, esze ágában sem volt átvenni, a családi könyvkereskedést, ezért a nagyapa mindig is azt remélte, Sagano lesz majd az örökös. Ő viszont rendőr lett, így ez az opciót sajnos kizártnak tekintették. Azt is sikerült megtudnom, hogy Sagano csak féltestvére a nővérének és a bátyának, ennek ellenére igazán összetartó kis család ők. A vacsora végeztével, én megköszöntem a vendéglátást, Sagano pedig kikísért a ház elé.

- Köszönöm a segítségedet. Nélküled, ez a vacsora katasztrófa lett volna.

- A családod nagyon kedves. Valahogy én is egy ilyen családra vágytam. Mázlista vagy Sagano San.

- Mi lenne, ha végre a nevemen szólítanál. Igazából ez a vacsora nem is volt olyan rossz. Megismételhetnénk még.

- Te most randira akarsz hívni?

- Talán még az is lehet. Jó éjt Mai - elmosolyodott, majd becsukta az ajtót.

- Neked is jó éjt Sagano Kota!

Információk:

El is érkeztünk, a történet következő részéhez. Ebben a részben Mai életébe tekinthettetek bele, illetve szerepet kaptak, a történet szempontjából fontos személyek, mint Kento vagyis Mameshiba, illetve Mai barátai is. Szerintetek Sagano helyesen tette, hogy megkérte Mai - t, játssza el a barátnőjét? Remélem tetszett nektek a rész és továbbra is követitek majd a történetet.

<= Mai így nézett ki a vacsoránál.

Tudnivalók:

• A Japán középiskolák két részre vannak szétbontva: Először van az alsó középiskola(12 - 15 év között) és van  a felső középiskola(15 -18 év között). Ebből az alsó középiskola elvégzése kötelező. Mai felső gimnazista és harmadéves, míg Hayato már főiskolára jár.
• Mint a történetből kiderült, Sagano - nak, a testvérei csak féltestvérek, a két idősebbnek más az édesanyja mint neki.
• Mai ösztöndíjas tanuló, ezért is kell sokkal többet tanulnia, mint az osztálytársainak.
• Kento, egy évvel idősebb mint Mai, csak halaszt egy évet az egyetemen, ezért jár még mindig a középiskolába.