1 rész Egy új Sherlock Holmes

"Fuss önmagadért, fuss az életért"  (Kat Tun: Run for you) 

A mai napon végre elkezdhetünk felkészülni, az első küldetésünkre. Sagano szerint nagyon sokat kell tanulnunk, ezért ma kénytelenek leszünk kihagyni a sulit. Persze ez engem egyáltalán nem zavar, bár azt sajnálom, hogy nem ökörködhetek egyet a haverjaimmal. Mai viszont egész végig csak panaszkodott. Hiába, a kis csaj pedálozik a jó jegyekért, hogy valamiből, majd eltartsa az amúgy munkanélküli, vagy inkább börtöntöltelék bátyát, vagyis engem. Persze még sosem voltam börtönben, de ez is csak a szerencsén múlott. Miután reggel nyolcra, már minden készen állt, örömtől ittasan vártam, hogy Sagano végre megjöjjön. Teljesen rápörögtem a dologra. Mivel tudtam, hogy úgysem leszek képes arra, hogy megfelelő képzés nélkül, legyen valami rendes munkám, ezért pont kapóra jött ez az ajánlat. A húgom szokás szerint a fürdőszobába zárta magát, ameddig el nem készült, ami általában, több órát is igénybe vett. Én a kanapénkon ülve figyeltem az órát és számoltam a perceket, hogy mikor érkezik már meg, a leendő "főnökünk". Igaz, fizetést nem kapunk majd érte, hiszen az túlságosan feltűnő lenne, én mégis beérem a sok izgalommal, ami ránk vár majd. Miután végre a húgom is elkészült, nyolc után néhány perccel Sagano is betoppant.
- Azt hittem nyolcra beszéltük meg a találkát! - bökte ki a húgom, én pedig gyengéden oldalba löktem. Csak az hiányzik, hogy lejárasson engem a zsaru előtt.
- Elő kellett készítenem a terepet, hogy még véletlenül se menjen senki sem az irodába, mikor elmondom nektek az első feladatot. Kint vár a kocsi, szóval igyekezzetek, mert nem érünk rá egész nap! - mi helyeslően bólogattunk, majd elindultunk az autó felé. Meg kell hagyni, eléggé pénzeszsák egy rendőr lehet, ha egy ilyen menő nyitható tetős fekete sportkocsi van a tulajdonába. Beültünk az autó hátuljába, majd el is indultunk. Sagano San azt mondta, hogy nincs olyan messze a rendőrség a házunktól, de lemerném fogadni, hogy hazudott, ugyanis a házakat egymás után hagytuk el, de soha egyszer sem állt meg. A rendőrség, valahol a világvégén volt, legalábbis az otthonunkhoz viszonyítva. Miután megérkeztünk kiszálltunk a kocsiból és már indultunk is be az irodába. Nem egészen azt kaptam amire vágytam: A nagy és tágas technikai kütyükkel felszerelt iroda helyett, kaptam egy hétköznapi kissé lepukkant helyiséget, ami alig volt nagyobb mint a szoba amiben alszom. Igaz volt egy két kütyü, ami felkeltette az érdeklődésemet, de semmi extra nem volt.
- Figyeljetek, az első eset amibe titeket is bevonlak, nem lesz egyszerű. Készen álltok rá? - ezzel a kérdéssel cseppet elbizonytalanított. Vajon tényleg jó ötlet ezt csinálnunk? Nem szeretném, ha a húgomnak bántódása esne a hülyeségem miatt.
- Igen készen állunk! - Mai olyan könnyen és teljesen érzelemmentesen ejtette ki a szavait, mintha csak azt akarná sugallni, hogy reméli minél előbb végezni fogunk.
- Pontosan ezt a választ akartam hallani! Példát vehetnél a húgodtól! - bökött oldalba, mire én egy kicsit pipa lettem. Nem szeretem, ha ilyen módon aláznak meg engem.
- Hallhatnánk akkor az esetet főnök? - kérdeztem és keresztbe tettem a kezeimet.
- Igen. Tehát az első áldozat, Ueno Shun, Japán maffia tag, akit Olaszországba küldtek, hogy működjön együtt az ottani maffia szervezettel és derítsen ki olyan információkat, amiket később majd itt Japánban is hasznosítani lehet. A felesége néhány napja telefonált be, hogy a férje még nem érkezett haza, pedig egy általa írt levélben biztosította a nőt, hogy csak egy hétig lesz távol. Ennek két hete volt. Tegnap értesítettek minket, hogy egy régi raktárépület közelében megtalálták a holttestét. Borítékolható a gyilkosság, ráadásul a gyilkos egy kis cetlin nyomot is hagyott maga után. A cetlire az volt ráírva, hogy hamarosan jön a következő! - Ahogyan Sagano elmondta az információkat, mi szorgosan jegyzeteltünk. Mutatott néhány képet is az áldozatról. 40 év körüli férfi, kissé őszes fekete hajú 170 centiméter magas. A nyakán látszott, hogy egy kötél segítségével fojthatták meg, majd egyszerűen ott hagyták. Sagano biztosra vette, hogy az elkövető szándékosan hagyta nyilvános helyen, hogy a rendőrség biztosan megtalálja és ameddig keresik a tettest, ő addig következő áldozatot találhasson magának. Mai hirtelen kitépte Sagano San kezéből a kis cetlit, majd elkezdte megszagolni.
- Olcsó kölni, olyan amilyet egy kisboltban kapni kb 20 yen fejében. Vagyis az elkövető biztosan nem gazdag rétegből érkezett, szóval a maffia tagjai itt ki is zárhatóak.
- Remek meglátás! egyéb hozzáfűzni való, vagy inkább derítsük fel a tett helyszínét?
- Én mindenképpen beszélnék a feleséggel is. Biztos ami biztos, ki kellene kérdezni őt is.
- Én a húgommal megyek! - nyújtottam fel a kezemet, Sagano pedig leírta nekünk a nő címét, majd adott pénzt taxira, hogy gyorsabban ott legyünk. Azt mondta el ne mozduljunk addig, ameddig használható információt nem gyűjtöttünk.
Mai meg én elindultunk Ueno San lakhelyéhez, ami egy külvárosban volt. Furcsa én mindig azt képzeltem, hogy egy ilyen ember mint ő, majd a belvárosban fog élni, ahol rengeteg a szórakozási lehetőség. A ház egy órányi autóútra volt a rendőrségtől, ami kissé kifárasztott minket. Miután megérkeztünk és megpillantottam Ueno San házát, kissé ledöbbentett. Nem volt valami hatalmas ház medencével és hasonló dolgokkal, mindössze egy egyszerű ház volt, mint akármelyik ami mellett elhaladt a taxi. A ház kívülről halvány sárgára volt festve és be kell vallanom egész kellemes látványt nyújtott még úgy is, hogy abszolút nem volt valami nagy szám. Becsöngettünk, majd vártunk, hogy Ueno San felesége ajtót nyisson nekünk. Szeptember harmadika volt és az idő már nem volt annyira kellemes, ezért mindketten toporogva vártuk, hogy végre beengedjenek minket a házba.
- Segíthetek valamiben? - nyitotta ki a bejárati ajtót, egy a harmincas éveiben járó nő. Biztosan ő lesz Ueno San felesége.
- Szeretnénk pár kérdést feltenni a férjével kapcsolatban.
- Tehát maguk a nyomozók, akiket Sagano San küldött? Már emlékszem jöjjenek csak beljebb! - mindketten fejet hajtottunk előtte, majd bementünk a házba. Az a ház belülről még rosszabb mint kívülről: Egyetlen drága holmit sem láttam. A fal fehér volt, ami egy kicsit nyomasztott, mintha kórházban lettünk volna, Az asztalon egyedül csak egy fehér díszítés nélkül váza állt. Biztosan abban lesznek majd Ueno San hamvai.
- Sagano San említett egy bizonyos levelet, amit a férje írt önnek. Szemügyre vehetnénk a levelet?
- Szívesen odaadnám maguknak, de a levél már nincsen nálam. Az éjjel, valaki betört a házba és elvitte a levelet.
- Hayato te is azt gondolod, hogy a tettes vihette el a levelet igaz? - suttogta Mai a fülembe, én pedig csak bólogattam. Kizárt, hogy más vitte volna el a levelet.
- Elmesélné, hogy a férjének pontosan miért kellett Olaszországba utaznia? - a húgom pont úgy viselkedett, mint egy igazi nyomozó. Nem látszódott semmilyen érzelem az arcán és a papírjáról sem vette le a szemeit beszéd közben.
- Nos nem hiszem, hogy szabad erről beszélnem, de remélem nem fogják ezt továbbadni senkinek. Tudják a szomszédok nagyon pletykásak erre felé. A férjem régen a maffia tagja volt, de mikor összeházasodtunk, kivált belőle, hogy normális életünk legyen. Azonban most a maffia vezetője Udo San felkereste a férjemet, hogy a segítségét kérje, mert rajta kívül másra nem merte bízni az ügyet. A férjemnek az volt a feladata, hogy találkozzon, az Olasz szervezet vezetőjével és információkat cseréljenek.
- Miféle információkat? - én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, hogy ne csak a húgom vigye el a pálmát.
- Sajnos ezekről én nem tudok semmit. A férjemen kívül egyedül Udo San tudhat többet, ő a szervezet vezetője. Ő viszont néhány napja Olaszországba utazott és képtelenség őt utolérni.
- Értettük és köszönjük a segítségét! - a húgom felállt a fejéről, majd fejet hajtott a nő előtt.
- Sagano azt mondta, hogy ameddig nem szerzünk normális információkat, addig ne hagyjuk békén a nőt! - súgtam a fülébe, hogy a nő még véletlenül se hallja meg.
- De ő most nincsen itt. Egyébként is a nő megmondta, hogy nem tud semmiről sem. Nem értem minek kellene tovább faggatni, mikor már mindent elmondott amit csak tudott.
- Ez a feladatunk. Különben is tudod, hogy miért csináljuk ezt az egészet!
- Igen, mert te fafej nem vagy képes tanulni, inkább megvered a tanáraidat! - korholt le olyan hangerővel, hogy Ueno San felesége meredt szemekkel bámult ránk.
- Elnézését kérem, a húgom néha szereti eltúlozni a dolgokat! - fejet hajtottam előtte, majd a húgomat magam után húzva kisiettem a házból.
- Eressz már el! Nem értem, mire jó ez a hiszti Hayato! Úgy viselkedsz, mint egy nagyra nőtt ötéves.
- Nem akarok miattad börtönbe menni, hát nem érted? Ha engem börtönbe csuknak, nem lesz aki megvédjen téged, az apánktól. Ne feledd mi történt, mikor gyerekek voltunk.
- Hogyan felejthetném el, mikor folyamatosan emlékeztetsz erre? Elegem van, hogy mindig amikor szívességet akarsz tőlem kérni, mindig ezt hozod fel. Mikor hagysz végre békén vele? - láttam, ahogy a szemei megtelnek könnyekkel, majd hátat fordítva nekem, elkezdett futni.
- Mai állj meg! - hiába kiáltottam, ő mint aki meg sem hallotta, csak futott tovább. Teljesen egyedül maradtam a hidegben. Hirtelen eszembe jutott, hogy Sagano megadta a számát, hogy végszükség esetén értesíthessük. Gyorsan elkezdtem tárcsázni a számát és reméltem, hogy minél hamarabb ideér. Nagyon féltem a húgomat. Azt se tudja hová ment. Mi lesz ha eltéved? Már kezdett nagyon hűvös lenni, én pedig a ház előtti kuka mögé bújtam és igyekeztem nem halálra fagyni odakint. Szerencsémre Sagano, nem tökölt sokat azzal, hogy idejöjjön. Mikor kiszállt, az autóból, én mint a villám ott teremtem előtte.
- Mi volt olyan fontos? Kiderítettetek valami fontosat?
- Nem, de a húgom eltűnt és fogalmam sincs hol keressem.
- Mégis hová ment ez a kis idióta? Nem meg mondtam nektek, hogy addig ne tűnjetek el, ameddig ki nem szedtek a nőből, valami hasznos információt?
- De Mai nem hallgatott rám. Miután én hülye, újra emlékeztettem őt a családunk sanyarú helyzetére, ő fogta magát és elrohant. Annyira idióta voltam.
- Ne nyávogj, mint egy kislány, inkább siessünk, mielőtt valaki fel akarná őt csinálni! - én erre nem is gondoltam. Már elég későre járt az idő és ilyenkor nagyobb esélye van találkozni, valami rossz alakkal, aki többet akarna tőle. Mindketten bepattantunk, az autóba és már indultunk is. Tudtuk, hogy nem járhat még olyan messze. Sagano azt mondta először nézzük meg a sikátorokat, ahol el lehet bújni, mert biztos volt benne, hogy az egyikben meg fogjuk találni a húgomat. Tartottam tőle, hogy nem fogjuk idejében megtalálni és komoly baja fog esni. Miután kiszálltunk az autóból, elkezdtük végignézni, Tokió összes sikátorát. Igen tudom, hogy egy hatalmas városban élünk, de én nagyon elszánt vagyok, ha a húgomról van szó. Már a lelkünket is kifutottuk, de Mai nyomára nem akadtunk. Sagano mobilja csörögni kezdett, ezért muszáj volt megállnunk.
- Haló! Persze főnök értettem, mindjárt ott leszek! - kinyomta a mobilt, majd sietősen elindult a kocsi felé.
- Mi történt? Rossz híreket kaptál?
- Valaki megtalálta a tettest. Nagyon úgy nézz ki, hogy a húgod valahogy a nyomára akadt.
- Az én húgom? - hatalmas kő esett le a szívemről. Egy részt azért, mert a tettes előkerült, másrészt meg a húgomnak ezek szerint egy haja szála se görbült. Mindketten bepattantunk a kocsiba, majd a tett helyszínére hajtottunk. Már késő este volt, ezért minél hamarabb végezni akartam és hazamenni végre. Mikor megérkeztünk mindketten kiszálltunk a kocsiból. A rendőrfőnök épp a gyilkost kerítette kézre, mi pedig odasiettünk a húgomhoz, aki a raktár előtt ült és a hidegtől reszketni kezdett.
- Mai minden rendben? - kérdeztem tőle és csak akkor vettem észre, az arcán lévő vágást.
- Az a férfi tette ezt veled? - kérdezte Sagano, majd a gyanúsított felé mutatott.
- Igen. Miután elszaladtam, úgy döntöttem visszamegyek egyedül nyomozni. Eljöttem ide, mikor megláttam ezt a férfit és megéreztem rajta azt a kölnit, amit a gyilkos azon a kis cetlin hagyott. Elkezdtem őt figyelni, de észrevett. Aztán dulakodtunk, ő megsebezte az arcomat, én meg cserébe, rá hívtam a zsarukat. Mikor kiértem, azt mondtam nekik, hogy azért jelentettem fel, mert megvágta az arcomat. Amikor közölték velem, hogy egy gyilkosság elkövetőjét kaptam el, akkor úgy tettem, mintha nem tudtam volna semmiről. Kiderült, hogy az a férfi a maffia csoport, egyik futárra volt, aki tartotta a kapcsolatot, az Olasz és a  helyi csoport között. Valószínűleg azért ölte meg Ueno Sant, mert irigy volt rá, amiért ő kívül állóként többet keresett nála.
- Úgy tűnik, te nagyon otthon vagy az ilyen esetekben - Sagano odaült Mai mellé és eleresztett rá egy mosolyt. Én is odaültem, majd megvártuk, míg a felettes rendőrök elviszik a gyilkost. Remélem jó sokáig börtönben marad.
- Nem igazán, csak jók a megérzéseim.
- Na jó ettetek ma már? - kérdezte tőlünk Sagano, mi pedig hevesen ráztuk a fejünket.
- Majd, ha hazamegyünk akkor összeütök magunknak valamit - álltam fel a helyemről és felhúztam a földről Mai - t is.
- Mi lenne, ha elvinnélek titeket magamhoz és csinálnék nektek valami vacsorát. Ennyit megérdemeltek a kemény munkátokért.
- Rendben van, már így is farkas éhes vagyok - mindhárman a kocsihoz mentünk, majd beszálltunk. Sagano azt mondta nem lakik olyan messze a rendőrségtől, szóval nem kell aggódnunk. Biztos voltam benne, hogy Sagano nem lakik villában tekintve, hogy nem keres valami sokat. Azonban kellemeset csalódtam, mikor megláttam, hogy nem valami bérelt lakásban él. Egész kellemes hangulatot nyújtott kívülről. Miután bementünk, felakasztottuk a kabátunkat és bementünk egyenesen a nappaliba. Nem volt valami nagy, viszont nagyon kellemes volt. a fal tele volt a családjáról készült képekkel, amik még otthonosabbnak mutatták a lakást.
- Egyedül laksz itt? - kérdezte Mai és beült az egyik fotelba.
- Igen. A családom túl nagy ahhoz, hogy csendesen tudjak pihenni.
- Tehát nagy családod van?
- Igen. Ott van az apám, a nagyapám, a nővérem és bátyám, valamint a két unokatestvérem, plusz két macska.
- Az anyukáddal mi van? - szaladt ki a számon, de megbántam, hogy felhoztam  témát.
- Színésznő, aki lemondott rólam, hogy ne essen baja a hírnevének. Az apám, meg a nagyszüleim neveltek fel. Nem is nagyon vagyok kíváncsi rá - néhány perc múlva vissza is érkezett a konyhából, három nagy tál levessel. Mindkettőnk elé rakott egy tálat, majd leült a kanapéra.
- Rossz lehet egyedül élni távol a családodtól nem?
- Nem igazán. Néha kifejezetten jót tesz az egyedüllét. Egyébként a bátyádtól azt hallottam, hogy te kapcsolatba tudsz lépni a halottakkal. Igaz ez? - kérdezte, miközben lassan enni kezdte a levest.
- Igen, de ez hosszú történet.
- Mai szerintem el kellene mondani neki, hogyan történt! - súgtam a húgom fülébe.
- Bennem megbízhattok, tudok titkot tartani.
- Az apánk aki orvos, mindig is azt szerette volna, hogy zseni gyerekei legyenek. Hayato sajnos nem született olyan génekkel, amik ezt lehetővé tették volna. Ő inkább fizikailag volt nagyon erős. Aztán mikor én megszülettem, kiderült, hogy fotografikus a memóriám, ezért tudtam emlékezni milyen volt a kölni illata. Mikor apám ezt  megtudta, elhatározta, hogy amint elérem a hatéves kort kísérletezni fog rajtam és akkor majd megalkothat, egy igazi zseni gyereket. Az anyukánk halála, azonban késleltette a dolgot és végül 12 éves koromban, kezdett rajtam először kísérletezgetni. Nagyon fájdalmas volt és sokat kellett miatta szenvednem. Valami hiba csúszott az egyik kísérletbe, ennek köszönhető, hogy kapcsolatba tudnak lépni velem a halottak.
- Hát ez nagyon durva. Az apátokkal éltek még?
- Nem. Hayato megörökölte a nagyszüleinktől a lakásukat és oda költöztünk be mindketten. Azért tanulok annyit, hogy majd legyen elég pénzünk, hogy ketten is boldogulni tudjunk.
- Van egy ajánlatom: Ha nem oldódik meg a gondotok, akkor lakjatok nálam! - mi csak pislogtunk. Ezt komolyan akarja mondani? Kicsit furcsának tűnt ez az ajánlat, de miért is ne fogadhatnánk el.
- Rendben van és köszönjük Sagano San! - Mai rámosolygott, amit Sagano viszonzott is.
- Én gyorsan lezuhanyzok, aztán hazaviszlek titeket! - mi bólintottunk együtt, majd Sagano elvonult a fürdőszobába.
- Mai biztos, hogy ez rendben van így? Elvégre, még nem ismerjük őt igazán.
- Ne aggódj, érzem, hogy ő más mint a többiek.
- Remélem igazad lesz. Egyébként, szerinted holnap is lesz valami küldetés? - kérdeztem, azonban a húgom nem válaszolt. Gőzöm sem volt róla, hogy miért fagyott le hirtelen, aztán végre leesett a tantusz. Sagano éppen frissen vizezett hajjal suhant el a húgom előtt, aki mint akit teljesen megbabonáztak, csak bámult utána. Én unottan felsóhajtottam. Remélem Mai nem fog beleszeretni, mert nem akarok újabb gondokat magamnak. Miután Sagano elkészült, fogtuk magukat és elindultunk a kocsihoz. Ránéztem a mobilomra, és már tizenegyet mutatott az óra. Remek, holnap iskola, én pedig még nem aludtam ki magamat. Bepattantunk a kocsiba és már indultunk is haza. Az út nem volt olyan hosszú, de mindketten eléggé elfáradtunk. Miután megérkeztünk. kiszálltunk az autóból.
- Holnap tanuljatok keményen az iskolába! Ez rád is vonatkozik Hayato! - rám nézett, majd elmosolyodott.
- Rendben van! - mormogtam magam elé, majd mindketten bementünk a házba.

Ez lenne a blog első fejezete. Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni belőle. Már az első részben próbára tették főhőseinket, méghozzá egy nem is akármilyen esettel. Remélem a további részek is elnyerik majd a tetszéseteket.

Tudnivalók:

• A történet nagy része Tokióban játszódik, azonban az egyes gyilkosságok, más és más helyen zajlanak majd. Sagano családja, pedig Tokió Shitamachi nevű körzetében él.
• Hayato és Mia édesapja neurológus, valamint kutató, ennek köszönhetően fordulhatott elő az, hogy sikerült kísérleteznie a lányán.
• Mai fotografikus memóriával született, vagyis képes megjegyezni még nagyon apró dolgokat is, kivéve az édesanyja halálát.